11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárKulka János elhagyja a színpadot

Kulka János elhagyja a színpadot

A jövőben nem szerepel színházban a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Kulka János nem kíván szerződést hosszabbítani társulatával, a Katona József Színházzal.

Bár a 2016 áprilisában súlyos stroke-ot kapott művész mindent elkövetett annak érdekében, hogy teljesen visszanyerje be­szédkészségét és a mozgása is újra tökéletes legyen, úgy tűnik, még mindig nem tud gond nélkül, a tőle megszokott minőségben beszélni, a szerepekhez nélkülözhetetlen koreográfiát megtanulni – írja a Bors. A la­p úgy értesült, hogy Kulka János nem kíván szerződést hosszabbítani társulatával, a Katona József Színházzal.

„Az okokat szerintem nem kell keresni, János világéletében maximalista volt magával és a környezetével szemben is” – mondta egy művésztársa. „A próbákon száztíz százalékon teljesített, a színpad számára szentély, ahova kizárólag összeszedetten, átszellemülten szabad belépni.

A be­tegsége pont abban akadályozza, amire törekedett művészileg, nevezetesen, hogy a lehető legtökéletesebb alakítást nyújtsa” – tette hozzá. Szerinte a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész „erős, mint egy szikla, és sosem adja fel”. Talán „akkor lesz hajlandó megint előbújni az önkéntes száműzetésből, amikor képes lesz a régi – magától elvárt – színvonalat produkálni”.

A Bors úgy tudja, hogy a színpadon kívül lesz lehetősége Kulka Já­nosnak a szereplésre, mozifilmekben például utószinkronnal elrejthető az a beszédhiba, amely visszamaradt a stroke-ból.

Forrás: borsonline.hu

Képek: life, blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem