8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldKülföldiekre támadtak Kölnben

Külföldiekre támadtak Kölnben

forrás: MTI

Ismeretlenek csoportosan külföldiekre, pakisztáni és szíriai állampolgárokra támadtak vasárnap este Kölnben, a város pályaudvarának környékén.

A rendőrség közlése szerint egy húsz fős csoport hat pakisztánit támadott meg, közülük kettőt sérülésekkel kórházba szállítottak. Nem sokkal később öt személy megtámadott egy 39 éves szíriait, aki könnyebben megsérült. A rendőrség súlyos testi sértés gyanújával nyomozást indított, egyebek között annak tisztázása miatt is, hogy a kilengések elkövetőit idegenellenesség vezérelte-e. Egyelőre nem világos, hogy a két esett között van-e összefüggés.

A kölni Express újság úgy tudja, hogy rockerek, huligánok a Facebookon egyeztettek arról, hogy a „kölni belvárosban embervadászatra mennek”. A lap értesülését a rendőrség szóvivője hétfőre virradóra nem tudta megerősíteni.

A rendőrségnek már vasárnap délután voltak olyan információi, amelyek szerint bizonyos személyek csoportban szándékos provokációkra készülnek, ezért jelentős erőket mozgósítottak a belvárosban. A rendőrök négy személyt előállítottak, majd elengedték őket. Egyelőre nem tudni, hogy ők a támadók közé tartoztak-e.

Szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, amelyek nőket vettek körbe, szexuálisan zaklatták és kirabolták őket. Más városokban is történtek hasonló támadások. A szemtanúk szerint többségük arab vagy észak-afrikai kinézetű volt. Január első napjaiban több mint száz nő jelentkezett, és tett feljelentést a hatóságoknál. Kétharmaduk számolt be szexuális támadásról. Kettőt meg is erőszakoltak.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work