7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldKülföld - Golfpályán erőszakolta meg diákját a tanárnő – még gyereket is...

Külföld – Golfpályán erőszakolta meg diákját a tanárnő – még gyereket is szült neki – 18+

A nő a bírósági tárgyalása során összeomlott és könnyek között tagadta bűnösségét.

15 rendbeli szexuális bűncselekménnyel vádolnak egy 39 éves angol nőt, aki gyanú szerint 2016 és 2018 között rendszeresen szexelt kiskorú fiúkkal.

SARAH CAMBELL AZ EGYIK FIÚVAL NEM CSAK OTTHONÁBAN, HANEM PÉLDÁUL EGY GOLFPÁLYÁN IS LEFEKÜDT, SŐT A GYANÚ SZERINT A GYERMEKÉNEK IS EZ A TINISRÁC AZ APJA.

Liverpool Echo cikke szerint Campbell a napokban tartott bírósági tárgyalása során összeomlott és könnyek között tagadta bűnösségét. Pedig minden bizonyíték arra utal, hogy a két fiút nagyon is szándékosan hálózta be és közeledett feléjük kimondottan szexuális céllal.

Az A nevű áldozatot 13 és 15 éves kora között zaklatta, és több alkalommal meg is erőszakolta, amikor pedig nem szexeltek, akkor illetéktelen helyeken fogdosta, vagy épp a lábával simogatta.

A B nevű áldozatot szintén 13-15 éves kora között abuzálta egy éven keresztül.

Campbell egyébként az ügy lezártáig szabadlábon védekezhet, azzal a feltétellel, hogy egyik áldozattal sem léphet kapcsolatba. A tárgyalását a bíróság 2022 májusára tűzte ki, ha addig pedig bármit vét a törvény ellen, azonnal rács mögé kerül.

borsonline

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner