14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekKristálytiszta a Balaton vize, de ebből még nagy baj lehet ..

Kristálytiszta a Balaton vize, de ebből még nagy baj lehet ..

Fürdőzök számára kellemes a Balaton letisztult vize, azonban a halállomány számára nem optimális, ezért vizsgálni kell a tó vizet – mondta a most kinevezett Szári Zsolt Balázs, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos..

A vízminőséget aktualitását illetően, illetve a tavalyi komoly algásodással kapcsolatban Szári Zsolt Balázs úgy fogalmazott, rengeteg téves információ (is) eljutott a nyilvánosság számára, hiszen az algavirágzás hátterében számos indok áll. Köztük a Balatonba befolyó vizek minősége, amit a jövőben szinte percre pontosan szeretnének monitorozni, amire már vannak elképzelések és javaslatok. A másik problémakör, ami bár tudott, azonban „rendesen körbe kell járni”, a Balaton üledékében felhalmozódott szerves anyagnak a kérdése. Mindehhez a legutóbbi kor sokat tett hozzá, különösen a foszfor tekintetében, ami az elsődleges kiváltója,

fő bűnöse az időnként fellépő algavirágzásnak

– tette hozzá a miniszteri biztos. Vagyis a kotort anyag elhelyezése komoly állami feladat lehet, ami a 60 ezer hektáros vízfelület tekintetében nem kis problémát jelent.

Szári Zsolt Balázs az InfoRádió érdeklődésére arra is kitért, hogy a Balaton növény- és állatvilága már a múlt évszázad közepe óta is igen komoly változáson esett át, például nagyon sok helyütt, köztük a tihanyi párszakasznál, végleg eltűnt az ősnádas. Tudni érdemes továbbá, hogy mióta megtörtént a nádaratás a tó déli szakaszán a vasút kiépítésekor az 1860-as években, majd rá néhány évvel később megépült a siói zsilip, szabályozandó a vizet, hogy ne mossa el a vasúti töltés, azóta nagyon

nehéz helyzetben van a Balaton, amihez legfeljebb már csak igazodni lehet, de változtatni nem

– magyarázta a miniszteri biztos. Egy–egy élőlénynek, vagy épp a horgászoknak, hajózóknak kedvezhetnek a körülmények, de ez a Balaton egész élővilágára tekintettel már közel sem igaz.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

A szakember arra is emlékeztetett, hogy miután a balatoni halászat hét éve megszűnt, a tóban élő halak hasznosítói kizárólag a horgászok maradtak. Mindez annyiban jelent változást, hogy előbbiekben nem igazán fajspecifikusan fogták ki az állatok, tehát vannak olyan fajok, amelyek sokkal kihasználtabbak, mások kevésbé. Éppen ezért vizsgálni kell majd, hogy az elmúlt 10-15 év óta tapasztalható letisztult vízben a halállományok vajon hogyan is érzik magukat, ugyanis

a halak nem örülnek neki, ha csapvízben kell tengődniük.

Ami a tó fajszerkezetét illeti, Szári Zsolt Balázs szerint tisztán látható az a változás, ami az utóbbi évtizedekben történt. Mint mondta, a 60-as években voltak olyan betelepítések, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténniük, köztük a busáénak sem, ami

az egyik legnagyobb gengszter, stresszor

a Balaton halállományát illetően, miután fölfalja az őshonos halfajoknak a táplálékbázisát. Állományuk azonban érezhetően csökken, tekintve, hogy egy reofil, vagyis folyóvízi halfajról van szó, ami a szaporodását is ott végzi, így végül ki fognak halni. Hasonló a helyzet az üvegangolna-fronton, már csak azok az egyedek vannak a tóban, amelyeket 1991-ben, vagy előtte lettek kihelyezve. Előkerült viszont a süllő, amelynek – a kecskerák és a menyhal mellett – az utóbbi invazív faj okozta a vesztét korábban.

15-20 év múlva már ebben is rózsásabb képet láthatunk majd, aminek elsősorban az őshonos fajok örülhetnek.

A halállomány pótlását illetően Szári Zsolt Balázs hozzátette: a pontyok esetében nincs gond, az említett süllő már kényesebb kérdés, hiszen igen erős kihasználtság alatt volt mindig is. Momentán csak a horgászok termelik ki a fajt, ami a fogási adatokat tekintve évi 60-80 tonna lehet a tó letisztult vize, és az évek óta tartó kormoránnyomás mellett.

portfolio

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work