10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekEsélyegyenlőségKözös tánc a Hősök terén

Közös tánc a Hősök terén

Magyarország egymástól távol eső településein január óta 500 nehéz sorsú fiatal készül arra, hogy június 3-án egy nagyszabású szabadtéri eseményen, aTérTáncKoncerten mutassa meg a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) muzsikusaival közösen ország-világ előtt, amit az elmúlt hónapokban tanultak egymástól.

Közös tánc a Hősök terén

A gyerekek kemény munkája, fellépésük és közös táncuk kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a zenében, a táncban és a művészetekben komoly közösségépítő erő rejlik. Fischer Iván egy évvel ezelőtt ezért indította útjára a BFZ országos projektjét. A nyárköszöntő TérTáncKoncerten a világ egyik vezető zenekara az egymás elfogadásán alapuló alkotásban rejlő erőre, a zene közösségteremtő és -formáló hatására hívja fel a figyelmet. Ahogy Fischer Iván karmester fogalmaz:

„Ez a kezdeményezés a toleranciáról szól, arról, hogy együtt táncolnak hátrányos és szerencsésebb környezetből érkező gyerekek a Budapesti Fesztiválzenekar zenéjére. Nagy toleranciaünnep lesz ez.”

A koncerten a tavalyi sikereken felbuzdulva már 22 különböző iskolából érkező, 500 hátrányos helyzetű gyerek táncol majd Stravinsky Kártyajáték című darabjára, vagyis nemcsak az előadás, a választott zenemű is különleges. Stravinsky muzsikája az összefogásban rejlő lehetőséget mutatja meg a TérTáncKoncert többezres közönségének.

A gyerekek kilenc megye 18 településéről érkeznek majd Budapestre, addig heti rendszerességgel látogatják őket a BFZ által felkért táncművészek, hogy megtanítsák a tánclépéseket. Budapest mellett Apátfalva, Berettyóújfalu, Bogád, Bükkösd, Edelény, Hódmezővásárhely, Karcag, Kecskemét, Kisvárda, Miskolc, Ózd, Pécs, Piliscsaba, Szécsény, Téglás, Tiszaszalka és Zsámbék iskolái is küldenek résztvevőket. A gyerekek nagy utat járnak be tehát jelképesen és a valóságban is, míg eljutnak a fővárosi Hősök terére, a BFZ TérTáncKoncertjére.
Áprilisban fordulóponthoz érkezik a táncosok felkészülése, hiszen saját közegükből kilépve, először találkoznak majd társaikkal, akik más-más településeken ugyanarra a fellépésre készülnek: április 18. és 25. között öt régióban gyűlnek össze, ahol a TérTáncKoncert vezető koreográfusa, a Harangozó-díjas Vári Bertalan vezetésével közös próbákat tartanak, és egymással is megismerkednek.

A zenekar 2015-ben, több évnyi kihagyás után tért vissza a Hősök terére, ahol 1993-tól rendszeresen tartott tömegeket vonzó, ingyenes koncerteket. A hátrányos helyzetű gyerekek bevonásával ismét életre keltett produkció már tavaly is óriási közönségsikert aratott.

A Budapesti Fesztiválzenekar kezdeményezésének üzenetét a következő hónapokban az üzleti, a kulturális és a civil szféra prominens szereplői is segítenek terjeszteni, köztük Bogdán László, Cserdi polgármestere, Bódis Kriszta író, pszichológus és dokumentumfilmes, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, Snétberger Ferenc, Kossuth-díjas gitárművész és a Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítója, illetve Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport vezérigazgatója. A vidéki fiatalok budapesti fogadását vendéglátó fővárosi mentoriskolák is támogathatják.

A BFZ közösségi adománygyűjtő akciót is indít, amellyel kilométereket lehet ajándékozni a Budapestre készülő fiataloknak. További információk a kezdeményezésről a www.bfz.hu weboldalon lesznek elérhetőek.

Forrás: kultura

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work