13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekKovács Zoltán: a baloldal tagadni próbálja a kvótatervet

Kovács Zoltán: a baloldal tagadni próbálja a kvótatervet

forrás: M1/MTI

A kormányszóvivő szerint a baloldali és a baloldalhoz kapcsolódó szervezetek tagadni próbálják az Európai Unió illegális bevándorlással kapcsolatos kvótatervezetét.

Kovács Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában felvetette: érdemes megkérdezni a baloldalt, miért tagadják a kvótapert és a kvótatervezetet. Véleménye szerint a baloldal által is megszavazott határozattervezetből egyértelműen kiderül, hogy létezik egy kvótaterv, amely nyomán az unió huzamosan, fenntartható módon próbálja elosztani az Európába érkezőket, s az illegális migráció legalizálásán dolgozó szervezetekről is szó van.

A kormányszóvivő elmondta, az elmúlt hat-hét évben megszokták, hogy ha “kényes politikai vitákat és témákat érintő kérdésben” ellentmondás alakul ki, akkor az ellenzék, illetve a hozzájuk kapcsolódó szervezetek, ngo-k, külföldről finanszírozott szervezetek, “fellármázzák a nemzetközi közvéleményt”. Ráadásul “többnyire hazugságokkal”, idővel viszont kiderül, hogy a magyar jogszabályok megfelelnek az unió elvárásainak – tette hozzá. Kovács Zoltán szerint minden ilyen kezdeményezés mögött “politikai megfontolás, nézeteltérés” van.

Mint mondta, a legnagyobb ellentmondás, “teljesen ellenkező felfogás” az illegális bevándorlás kérdésében van. A kormány ugyanis nem akar beengedni migránsokat sem Magyarországra, sem Európába, mert úgy gondolja, “nem ez a kontinens jövője”. Ezek a szervezetek “más szcenáriókban érdekeltek” – jegyezte meg.

A kormányszóvivő szerint a külföldi egyetemeket érintő szabályozás kapcsán sem politikai ügyet kellene csinálni, hanem a privilegizált helyzetet megszüntető törvényi előírásra kellene technikai megoldást találni. Megismételte, a törvényben nincsenek olyan feltételek, amelyeket ne lehetne teljesíteni.

Kovács Zoltán kitért arra is, hogy júniusig elkészül a jövő évi költségvetés. Versenyképességi szempontból nem titkolt, hogy vannak még teendők – mondta a kormányszóvivő, hozzátéve: a magyar gazdaság növekedésénél fontos szempont, hogy az ország – más államokhoz hasonlóan – a saját termelőit, a hazai kis- és középvállalkozásokat próbálja helyzetbe hozni, és nem a multinacionális cégeket.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem