11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságKovács Árpád szerint a következő válságra kell felkészülni

Kovács Árpád szerint a következő válságra kell felkészülni

hirmagazin 2015 05 29 073005
2015. 05. 29. – 07:12
forrás: MTI

A válság utáni helyreállítás szakaszában vagyunk

Alacsony deficittel és adósságcsökkentéssel kell felkészülni a következő, remélhetőleg csak távolabbi európai válságra, hogy a krízis ne rázzon meg minket annyira, mint 2008-ban – nyilatkozta a Költségvetési Tanács elnöke a Világgazdaságnak.
A lap pénteki számában megjelent interjúban Kovács Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy már nem egy, hanem két százalék feletti Magyarország potenciális gazdasági növekedése, a hitelminősítők pedig hamarosan javíthatnak az ország adósbesorolásán.

„Kegyelmi állapot van ma a világban. A válság utáni helyreállítás szakaszában vagyunk, amit ki kell használni. Amikor jól megy a gazdaság, akkor kell szerkezeti modernizációra vállalkozni, alacsony hiányt tartani, és védeni a forint árfolyamát, amennyire lehet” – fogalmazott a szakember.

A jövő évi költségvetésről szólva Kovács Árpád kifejtette: ahhoz, hogy stabil forintárfolyammal a GDP arányában 2 százalékos legyen a hiány 2,5 százalékos gazdasági növekedés mellett, feltételezni kell több pozitív várakozást is, így például, hogy az EU sikeresen lesz túl a görög válságon, megmarad az autóipari boom, itthon megindul a magánhitelezés, az uniós forráslehívás nem lesz rosszabb az új költségvetési ciklusban, mint most, továbbá alacsonyan maradnak az energiaárak.

A jövő évi költségvetés negatív kockázatai közül Kovács Árpád szerint a legnagyobb a kis- és középvállalkozói szektor teljesítményének és versenyképességének alakulása, nagy kockázatot jelent a mezőgazdaság teljesítményének mikéntje, továbbá, hogy milyen mértékű lesz a társadalom és a külföldi befektetők bizalma.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem