13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárKovács Áron edzi a feleségét

Kovács Áron edzi a feleségét

Kovács Áron műsorvezetőként és szervezőként is részt vesz, hogy megmutassa, a cukorbetegséggel is teljes értékű életet lehet élni.

hirmagazin_2015-09-23_114211

A népszerű műsorvezető nem érzi azt, hogy a betegsége gátolja az életében, sőt úgy gondolja, nagyon sokat segített az életében, hogy több mint harminc éve diagnosztizálták nála a diabéteszt. A rádiós ezért úgy döntött, támogatja a sorstársait az ő életmódját bemutatva.

– Szeptember közepén lefutottam a félmaratont, most pedig az októberi maratonra készülök. A Lurdy Egészségnap is egy felkészülési nap is lesz, nyilván műsorvezetőként és szervezőként leszek jelen, de nem tudom majd megállni, hogy ne futkározzak én is. Az életemben a sport harmincéves korom óta fontos, és most negyvenkét évesen csúcsosodott ki. Negyvenkét kilométert kell ugyanis lefutnom egy hónapon belül. Nagyon izgatott vagyok, hiszen ez egy nagy falat, ráadásul nem sok cukorbeteg teljesítette, én magam kettőről tudok. Nem veszélyesebb nekem, csak macerásabb, hiszen eggyel több faktort kell figyelnünk a mozgásnál.

Viszont aki ezzel nem tanul meg bánni, az nagyon rosszul jár, hiszen az élet különböző helyzeteiben ugyanolyan fontos, például tanulás, munka és autóvezetés közben is. Ez egy olyan állapot, amelyben az embernek önmaga orvosává kell, hogy váljon. Ez nem olyan bonyolult, persze nem is olyan egyszerű, hiszen igényel odafigyelést. Én is azért futok, mert én egy senki vagyok, hiszen nem vagyok élsportoló, és olyan sem, aki futásra termett. Az én alkatom nem a hosszútávfutók alkatával bír, inkább egy birkózóéval, és mégis meg fogom tenni. Szóval üzenem mindenkinek, hogy bárki megteheti – mesélte a mindig jókedvű családapa, aki hálás azért, hogy teljes életet élhet.

– Rettenetesen jó kontroll a cukorbetegség, megtanított az életem irányítására. Nem biztos, hogy futnék maratont, és egészségesen élnék, visszatartott volna az életformám nagy őrültségektől, ha nem lennék cukros. Számtalan plusz van benne, hiszen megtanultam a saját testem, önmérsékletet, az egészséges életet, és hogy mire van szüksége a szervezetemnek. Az a vicces, hogy egy cukorbeteg ember sokkal egészségesebben él. Nagyon sokat futok, heti háromszor. Úgy kezdtem, hogy szánalmasnak éreztem magam, most pedig majdnem két óra alatt lefutottam a félmaratont. Eleinte csak arra tudtam koncentrálni, hogy mindjárt rosszul leszek, és nem bírom, most pedig már teljesen kikapcsolok, és megnyílik az elmém, fantasztikus gondolatok, ötletek jönnek ilyenkor. Kicsit meditatívvá tesz, nagy szerelmi csalódások vagy lelki bántódások után receptre írnám fel a mozgást.

Az edzőm kérdezte, hogy mi lenne, ha már úgyis edzenem kell, hogy a maraton mellett az Ironman olimpiai triatlon tárgyát is teljesítem, úgyhogy kénytelen voltam azt is megcsinálni. Úszás, kerékpározásból és futásból állt, 3,5 órán keresztül küzdöttem erőteljesen, most pedig vár rám egy 4,5-5 órás maraton. Szépen épül fel az edzésem, egyre hosszabb távokat végzek. Egy problémám van: az evést megtartottam, azon nem tudtam változtatni, így kicsit lassabban megy az átalakulás, de az edzést megnöveltem. Alázat és türelem kell ehhez – árulta el Kovács Áron, aki az utóbbi időszakban rengeteg időt tölt a sporttal, és erre az életmódra igyekszik rávenni a családját is. Feleségére nagyon büszke, aki az ő hatására elkezdett mozogni.

– Vannak más sportolói lehetőségek is, ezért is jó a Lurdy Egészségnap, hiszen a különleges eseményen megismerkedhetnek többféle sportággal is a résztvevők. Ami nagyon egyszerű és hatásos, azok a videós edzések, az ún. insanity, ami egy komoly amerikai program. 45 perces mozgással az ember teljesen átalakul két hónap alatt testileg, lelkileg. Végigcsináltam, és nagyon hasznos volt. Nem látja senki, és nem kell rosszul éreznem magam, ha nem végzem jól a gyakorlatokat, nem kell szégyenlősködni.

Az a lényeg, hogy érezzük kellemesen magunkat közben. Nagyon aranyos volt egyik nap a feleségem, aki mondta, hogy el akar menni futni. Mivel csak most kezdte, elárultam neki az első szabályt: úgy fusson, hogy szánalmasnak kell éreznie közben magát. Azt tanácsoltam neki, hogy ne törődjön semmivel, és csak lazán kocogjon, ne rohanjon. Így egyből kedve támadt hozzá, pedig mindig is utált futni, most pedig jól érezte magát. Futott 50 percet és 5 kilométert az első alkalommal, szóval nagyon büszke vagyok rá. Ő futott, én pedig a játszó téren babáztam. Amikor oda jött hozzánk, a család bíztatta. Nagyon meg voltam lepve, hiszen néztem az órám, és még mindig futotta a köröket.

Nagyon szép eredmény volt ez elsőre, és úgy, hogy már régen mozgott a szülés miatt.

Forrás: mixonline;

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem