13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekKötelezővé akarják tenni a borravalót

Kötelezővé akarják tenni a borravalót

Vendégek és felszolgálók egyöntetűen felháborodtak azon, hogy az éttermek szövetsége a kötelező szervizdíj bevezetését indítványozza, méghozzá a számla 15 százalékát.

Kevés a felszolgáló, erre gondolja megoldásnak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a kötelező borravaló bevezetését. Egy konferencián jelentették be, hogy kezdeményezik: 2018-tól legyen kötelező egy 8-15 százalékos szervizdíj.

Kötelezővé akarják tenni a borravalót

Ma a vendéglátósok többsége négyórás minimálbérre van bejelentve, amúgy pedig zsebbe kapja a fizetését, és annak egy része éppen a borravalóból származik, ez nyílt titok. Sok vendéglátós a jobb fizetés reményében külföldre vagy nemzetközi hajóra szegődött, ezért itthon nehéz jó munkaerőt találni.

„Amikor felveszek valakit, elmondom neki, hogy nincs alapfizetés, jattos rendszer van. Ez azt jelenti, hogy amit a felszolgálók az este során összeszednek borravalóban, azt szétoszthatják maguk között. Így érdekük, hogy megfelelően szolgálják ki a vendéget, hiszen ki kell udvarolniuk belőlük a fizetésüket” – árulta el a Ripostnak Juhász Ákos étterem tulajdonos.

A kötelező szervizdíj bevezetésével éppen a lényegét veszítené el a dolog: azt, hogy a vendég a munka minőségét ismeri el a borravaló nagyságával.

A szervizdíjjal megemelkednének az éttermi árak, holott a jelenlegi étlappal is nehéz becsalni a vendéget. Egy névtelenséget kérő külvárosi étterem tulajdonosa egyenesen brutális túlzásnak nevezte a 15 százalékot.

Egyértelmű, hogy ennek áremelés lenne a következménye

– vélekedik. Lehet, hogy az elegáns belvárosi éttermekben ez belefér, de nálunk nem! Magyarországon még másfél évtizede is 15-20 százalékot jattolt a vendég, ma a 7-8 százaléknak is nagyon kell örülnünk. Ki fog így nálunk fogyasztani? – kérdezi Márton.

De hasonlóan vélekednek a másik oldalon, a vendégek is.

Ez felháborító! Nyugat-Európában természetes a szervizdíj, de mások a magyar viszonyok. A kötelező szervizdíj a tulajdonos meg az állam zsebébe vándorolna, pedig én a borravalót a pincéremnek szánom

– nyilatkozta lapunknak Beatrix.

Egyelőre nem dőlt el, helyt adnak-e az egyesület javaslatának. A Ripost azonban megtudta: itt nem csak arról van szó, kötelező lesz-e a borravaló vagy sem, hanem arról is, hozzá mernek-e nyúlni a vendéglátóhelyek félillegális működéséhez. Mert a borravalót ugyan be kellene vallani és adózni utána, de a legtöbb helyen ez nincs így, míg a szervizdíj ellenőrizhető.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work