13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekKósa: Az EP direkt politikai eszközökkel védelmébe vett egy terroristát

Kósa: Az EP direkt politikai eszközökkel védelmébe vett egy terroristát

A Fidesz frakcióvezetője szerint az, hogy az Európai Parlament direkt politikai eszközökkel a védelmébe vett egy terroristát, a szír Ahmed H.-t, több mint megdöbbentő, felháborító. Kósa Lajos arra emlékeztetett, hogy a terrorizmus következtében több százan adták életüket ártatlan áldozatként.

A politikus a költségvetés csütörtöki elfogadása után tartott sajtótájékoztatón bírálta az MSZP-t is.

“Bármilyen összefüggésben a terroristákat védelembe venni, az elképesztő. És az, hogy a szocialisták küldik a volt igazságügy-minisztert ebben az ügyben védőnek, (…) egyszerűen az ember nem jut szóhoz” – mondta, majd hozzátette, ezek szerint az MSZP védi a terroristákat.

Rámutatott: egy biztos, a nemzetközi szervezetek és az Európai Parlament egyszerűen “nyomás alá helyezte” a magyar igazságszolgáltatást.

Ez példátlan, ez olyan mértékben lép át minden határvonalat, amelyre korábban nem volt példa – jelentette ki Kósa Lajos.

Nem volt oka arra, hogy illegálisan lépjen be hazánkba, hiszen hét útlevéllel rendelkezett

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: Ahmed H.-t első fokon terrorizmus bűncselekménye miatt ítélték el, az elfogatás körülményei és tevékenysége ezt messzemenően alátámasztotta, Ahmed H.-nál hét útlevél volt, mindegyikben érvényes schengeni vízummal.

Ahmed H.-nak semmi köze a menekültekhez. “Ciprusi rezidens”, ott vállalkozása, háza van, ott él a családja is, így semmi oka nincs, hogy illegálisan Magyarországra jöjjön. Arra sem volt oka, hogy ezt többször megkísérelje, hiszen legális engedélye volt arra, hogy az Európai Unió területére lépjen – fejtette ki Kósa Lajos.

Kiemelte: Ahmed H. ráadásul egy olyan vallási szervezetnek a tagja, amelyet a terrorista szervezetek előszeretettel használnak tagjaik Európába juttatásához.

Ahmed H. semmilyen módon nem számít menekültnek

A frakcióvezető rámutatott: amit eddig lehet tudni, annak alapján Ahmed H. semmilyen módon nem menekült, így mindenképpen alapos a gyanú, hogy terrorizmussal összefüggő bűncselekményekben vehetett részt.

A Szegedi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt szír Ahmed H. elsőfokú ítéletét, és új eljárás lefolytatását rendelte el.

MTI

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner