13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldKörvonalazódik a menekültstratégia Európában (Videó)

Körvonalazódik a menekültstratégia Európában (Videó)

Habár ebben kevesen hittek, az Európai Tanács szerdai ülése konkrét intézkedésekről döntött a menekültválság ügyében.

Az alapvető kérdés az volt, vajon lehetséges-e a konfliktus, ezúttal legfőképp a szíriai polgárháború és a terrorizmus elől menekülőknek otthonuk közelében adni menedéket, illetve új lehetőséget. Az európai politikusok szerint Törökország, Görögország és persze a szomszédos Libanon és Jordánia lehetne a szíriai menekültek bázisa. Ennek létrehozatalába és fenntartásába sállhatna be az Európai Unió. Törökország szerint egy szíriai semleges zóna kialakítása lehetne a megoldás a menekültek számára.

Az Európai Tanács elnöke ugyanakkor a mostaninál jobban védené az Unió külső határait.

Donald Tusk az éjszakába nyúló egyeztetés után arra figyelmeztetett, hogy a menekültek java még csak ezután indul el. Ezért világossá kell tennünk – mondta -, mit is jelent ebben a helyzetben a nyitott ajtó politikája. Úgy véli, hogy a menekülteket helyben kell segíteni, és ebben támogatni kell a mindenkori konfliktus közelében fekvő országokat és természetesen azokat is, akik Európa felé útba esnek, a Balkánon fekvő államokat.

A magyar kormányfő egységes fellépést, elvi állásfoglalást sürgetett. Szerinte most enyhén szólva ellentmondásos a helyzet.

“Ha működésbe hozzuk a kerítést, akkor képesek vagyunk a zöldhatárt kontrollálni és a “Schengen” keretein belül tartani az egész migránshelyzetet. De ha a kerítés nem tetszik, akkor képesek vagyunk arra is, hogy átengedjük a migránsokat Ausztria es Németország irányába” – mondta Orbán Viktor újságíróknak az Európai Tanács ülésén.

A testület egymilliárd eurót szavazott meg a menekültek ellátására. Ezt a pénzt az ENSZ közvetítésével juttatja majd el elsősorban Törökországba, Jordániába és Libanonba, ahol a szíriai menekültek többsége él ma.

A schengeni zóna külső határainak védelme ezután az Europol, a Frontex és az uniós menekültügyi szervezetek közös felelőssége lesz.

Az uniós csúcs záródokumentumában semmilyen meglepetés nincs – mondja az Euronews tudósítója, Zsíros Sándor, aki hozzáteszi azt is, hogy a színfalak mögött nagy a vita az Unió migrációs politikájának irányáról. Egy diplomata úgy fogalmazott, hogy Európa nem nyithat ajtót és húzhat kerítéseket egyszerre a menekültek előtt.

Forrás: Euronews;

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work