17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárKörszínpadon zúzott a debreceni reptéren a Tankcsapda, a közönség autókban ülve tombolt...

Körszínpadon zúzott a debreceni reptéren a Tankcsapda, a közönség autókban ülve tombolt – fotók, videó

Május 29-én a debreceni repülőtéren koncertezett a Tankcsapda zenekar, amit autókban ülve nézhetett végig a közönség.

Lassan két és fél hónapja tart a rendezvénystop Magyarországon, amit a koronavírus-járvány miatt augusztus 15-ig rendelt el a kormány. Bár az elmúlt hetekben voltak enyhítések, olyan élőzenés fellépésekre, ahol a közönség a tánctéren mulat, egyelőre nincs lehetőség.

Az előadók így igen nehéz helyzetben vannak, nemcsak a bevételkiesés miatt, hanem azért is, mert a koncerteken átélt közösségi élmények és a személyes találkozások hiányában csak online tudják tartani a kapcsolatot a rajongóikkal.

A Tankcsapda tagjai a karantén kezdete óta folyamatosan azon dolgoznak, hogy az elmaradt bulikért valamivel kárpótolni tudják a közönségüket. A veszélyhelyzet kihirdetése után elsőként jelentették be, hogy online koncertet adnak, később egy tehetségkutatót is szerveztek, közben pedig két új dalt is írtak, melyek közül a „Szüless meg újra” című nótát másfél hete, a hozzá készített videoklipet pedig néhány napja mutatták be a rajongóiknak.

A zenekar addig ötletelt, míg időközben azt is kitalálta, hogy az érvényben lévő egészségügyi szabályozásokat betartva, hogyan lehetne mégis valahogy kimozdítani az embereket az otthonukból.

A zenészek másfél hete jelentették be, hogy a MOL-lal együttműködésben május 29-én Debrecenben, május 30-án pedig Székesfehérváron állnak színpadra egy bő egyórásra tervezett produkcióval, amit autókban ülve nézheti végig a közönség.

Külföldön már volt ilyen kezdeményezés, Magyarországon viszont a Tankcsapda az első, amely megvalósítja az autósmozi-jellegű élőzenés bulit.

Lukács László / Fotó: Derencsényi IstvánLukács László / Fotó: Derencsényi István

Pénteken startolt az „autós miniturné”, amelynek két állomása közül a debreceni fellépés nemcsak azért volt különleges, mert ott rendezték meg először az exkluzív koncertet, hanem mert a korábbi arénás bulik alkalmával igen nagy sikert arató körszínpados megoldás mellett döntött a zenekar, amire egyébként – ahogy azt a koncerten Lukács László is kiemelte – szabadtéri koncerten még nem valószínű, hogy hazánkban volt példa azelőtt. Az eseményt a repülőtéren rendezték, ahol több száz autónak tudtak helyet biztosítani. A koncertre egy, a MOL-lal közösen szervezett játék nyerteseiként tudtak bejutni a rajongók, akik a helyszínen kocsijukkal a színpad körül parkolva, mindvégig a járműben tartózkodva élvezhették a produkciót.

Fotó: Derencsényi IstvánFotó: Derencsényi István

A buli kezdete előtt egy órával már elkezdtek felsorakozni az autók a téren. Az érkezőket biztonsági őrök navigálták úgy, hogy a kocsik egymástól két méter távolságban helyezkedjenek el, a sorok között pedig még ennél is nagyobb távolságot tartottak. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a koncert alatt senki sem hagyhatja el a járművét, vészhelyzet esetén, illetve ha valakinek mosdóba kellene mennie, azt vészvillogóval kellett jelezni a biztonsági szolgálatnak. Úgy tűnik, a közönség ezt szépen meg is értette: mindenki nagyon fegyelmezetten viselkedett a koncerten.

Fotó: Derencsényi IstvánFotó: Derencsényi István

Este fél 9-kor kezdődött a buli. A zenekar tagjai kocsival érkeztek a helyszínre, és máris belecsaptak a zúzásba, amit a rajongók időnként közös dudálással, az autók lámpáinak villogtatásával, hangosan ujjongva és énekelve kísértek. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz sem, hogy a letekert kocsiablakokba kiüljön a nép és úgy biztassa a továbbiakban a zenekart.

Lukács László, Fejes Tamás és Sidlovics Gábor / Fotó: Derencsényi IstvánLukács László, Fejes Tamás és Sidlovics Gábor / Fotó: Derencsényi István

Ahogy Lukácsék ígérték, jórészt az ismertebb slágereikre épült a produkció, és természetesen a friss dalukat is bemutatták élőben a közönségnek. A koncertélményt a tér néhány pontján elhelyezett, illetve Fejes Tamás dobfelszerelése fölé belógatott kivetítőkkel igyekeztek teljesebbé tenni azok számára, akik az autójukkal távolabb parkoltak, akik pedig nem tudtak személyesen ott lenni a bulin, az interneten keresztül követhették az eseményeket. A bő egyórás produkció valamivel este fél 10 után, ráadás nélkül fejeződött be. A zenekar tagjai autóba szálltak és elhagyták a helyszínt. Ezt követően a biztonsági őrök irányításával szép rendben a közönség is távozott.

Mutatjuk fotókon, milyen volt a hangulat a debreceni bulin, a légi felvételeket pedig ide kattintva tudja megtekinteni. A Tankcsapda május 30-án, szombaton Székesfehérváron lép fel több száz autó előtt.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work