18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségKoronavírus miatt kellett bezárni két budapesti iskolát? Ezt állítja a Pedagógusok Demokratikus...

Koronavírus miatt kellett bezárni két budapesti iskolát? Ezt állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete..

Az őszi szünet után nem nyitott ki egy budapesti általános és egy középiskola. A hivatalos bejelentés szerint ez technikai vizsgálatok miatt történt, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azonban azt állítja, hogy vélhetően a koronavírus állhat a háttérben.

Ezen intézményeknél kijelöltek másik iskolákat a gyerkekek felügyeletére. Nagy Erzsébet, A PDSZ országos választmányi tagja szerint sok helyről hallani, hogy rengeteg a koronavírus-fertőzött, és egyre többen mennek táppénzre, s így nem tudják megszervezni a tanítást, mert nincs aki ellássa a gyerekeket.

Cáfolta azonban, hogy ők azt mondták, hogy a kormány elgondolkodik az állami intézményekben kötelező oltás visszavonásáról

Legutóbbi egyeztetésükön szóba került az ügy, azonban miután j követelésként jelölték meg, csupán azt a választ adta nekik a minisztérium, hogy csak a következő ülésre kapnak erre választ.

Nagy Erzsébet elmondta továbbá, hogy jövő héten adják be az ajánlatot az elégséges szolgáltatásról, s ha nincs megegyezés. a bíróság dönt majd az ügyben.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work