6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
Home18+Koronavírus: kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast a Liszt Ferenc repülőtéren

Koronavírus: kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast a Liszt Ferenc repülőtéren

Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast hétfőn a Liszt Ferenc repülőtéren

– közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a repülőtéren elkülönítettek egy Kínából érkező kínai állampolgárt. A utasnál a repülőtéren felállított hőkamera és a manuális lázmérő is 39 fokos lázat mutatott ki.

Az utast az egészségügyi szakmai protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették a Nemzeti Népegészségügyi Központ repülőtéri vizsgálójában – ismertették.

Hozzátették: az eddigi információk szerint a magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező kínai nő a repülőn lett rosszul, előtte nem volt panasza.

Január 12-én hagyta el Magyarországot, most jött vissza, s Vuhanban sem ő, sem a családtagjai nem jártak – írta az NNK.

Az életbe léptetett eljárásrendnek megfelelően az erre a célra kijelölt Szent László Kórházba szállították, ahol soron kívüli orvosi vizsgálatnak vetik alá.

A repülőtéren a protokollnak megfelelően azonnal megkezdték a fertőtlenítést mind a gépen, mind azokban a helyiségekben, ahol áthaladt vagy tartózkodott az utas – áll a tájékoztatásban.

MTI, Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work