13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekKormányszóvivő: a mostani a legsikeresebb nemzeti konzultáció

Kormányszóvivő: a mostani a legsikeresebb nemzeti konzultáció

A kormányszóvivő szerint a mostani az eddigi legsikeresebb nemzeti konzultáció, pénteken ugyanis átlépte az 1,3 milliót a visszaküldött kérdőívek száma. Kovács Zoltán péntek délután Szigetváron, a Fidesz által a nemzeti konzultációról szervezett lakossági fórum előtt reagált arra is, hogy az Index szerint „áramot vezettek a határkerítésbe”.

Kovács Zoltán péntek délután Szigetváron, a Fidesz által a nemzeti konzultációról szervezett lakossági fórum előtt azt mondta: a magyarok megérezték a súlyát, a jelentőségét azon kérdéseknek, amelyekben véleményüket, válaszukat várják. Azért is szükség van erre, hogy ráerősítsenek a magyar kormány által képviselt álláspontokra az Európai Unióval szemben folyó vitákban – tette hozzá.

Kormányszóvivő: a mostani a legsikeresebb nemzeti konzultáció
Kovács Zoltán kormányszóvivő a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János (az előtérben) szokásos heti sajtótájékoztatóján az Országházban 2017. május 11-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A legaktuálisabb és legakutabb ilyen kérdésnek a migrációt nevezte Kovács Zoltán, aki felidézte: két éve, a migrációs válság csúcsán a szerb és horvát határszakaszokon első kézből, személyesen volt alkalma megismerni “a jelenség jellegét és folyományait”, valamint a helyiek véleményét.

A fórum további várható témáiról úgy fogalmazott: “bár nem mi indítottuk el, gyakorlatilag elindult a választási kampány, tehát az ellenzék által megfogalmazott vádak, vádaskodások, támadások ugyanúgy a beszélgetések részét fogják képezni”.

Mint megjegyezte, az elmúlt évek bebizonyították, hogy a konzultációk, fórumok segítenek az embereket megérteni, a megoldásokat közelebb vinni hozzájuk, hogy valóban az emberek érdekét szolgálják.

Téma volt a határkerítés is

A kormányszóvivőt a sajtótájékoztatón kérdezték az Index a határkerítésről szóló pénteki cikkéről is.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: a kormány két hónapja már megválaszolta a nagy nemzetközi hírügynökségek ezzel kapcsolatos felvetéseit. “A magyar határkerítés úgy épül meg, különös tekintettel a második védvonalra, hogy a lehető legnagyobb mértékben átjárhatatlan legyen” – mondta, majd leszögezte: az minden szempontból megfelel az ezen létesítményekre vonatkozó előírásoknak, a világon számtalan ilyen technikai megoldás létezik.

Ismertetése szerint a dupla határkerítés visszajelző felszereltséggel is bír; ennek egyik elemként érintésvédelmi szempontból “a szabványoknak és ilyenkor szokásos korlátoknak megfelelve” olyan technológiát is működtet, amely “a nyomon követést, beazonosítást és a lehető leggyorsabb reakciót teszi lehetővé”.

Nagy Csaba, a Baranya megyei negyedik számú választókerület fideszes elnöke az eseményen felelevenítette: 2015 szeptemberében volt olyan nap, amikor Baranyában több mint tízezren jöttek át illegálisan a határon, ugyanabban az évben volt olyan hónap, amikor több mint 36 ezren. Ha az Európai Unió nem keres megoldásokat, akkor nekünk kell hathatós megoldásokat keresni; erre a kerítésre itt Baranyában szükségünk volt és van – jelentette ki.

MTI

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem