14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeNagyvilágEurópaKorlátozzák a turisták számát 5 olasz faluban

Korlátozzák a turisták számát 5 olasz faluban

Cinque Terre településéről korábban már az Inforádió Világszám műsora is beszámolt. Néhány dolog időközben azonban megváltozott az északnyugati olasz településen. A régióban, amely az UNESCO Világörökség része, korlátozni fogják a turisták számát, mert  a turistabuszok és a sétahajók veszélyeztetik a területet.
Cinque Terra

A kulturális helyszínre tavaly 2,5 millió turista látogatott el, de idén 1,5 millióra maximalizálják a turisták számát. „Biztos sok kritikát kapunk majd, de ez a túlélést jelenti nekünk” – mondta a Cinque Terre Nemzeti Park vezetője – tudtuk meg az index.hu oldaláról.

Az érkezők számát utakra felszerelt eszközökkel mérik majd, abban az esetben, ha túl sok turista látogat el a helyszínre, lezárják a bevezető utat.

Jegyet online is lehet majd venni, de egy app létrehozásával is segítik majd a jegyvásárlást. A legtöbb turista a hegyoldalban futó vasúti pálya közlekedési rendszerét szokta igénybe venni utazáshoz, de arról még nincsenek információk, hogy itt mérni fogják-e az utasok számát.

 

Forrás: világszám

Kép: http://www.stockphotosforfree.com

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem