6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKórházi kapacitáshiánytól tart a moszkvai polgármesteri hivatal

Kórházi kapacitáshiánytól tart a moszkvai polgármesteri hivatal

A következő két-három hétben kevésnek bizonyulhat a Covid-19-betegek kezelésére alkalmas kórházi ágyak száma Moszkvában, ezért tíz nap alatt újabb 24 egészségügyi intézményt készítenek fel koronavírus-fertőzöttek fogadására

– közölte kedden az orosz főváros polgármesteri hivatalának egészségügyi osztálya.

A bővítés eredményeként 21 ezer koronavírus-fertőzött kezelésére alkalmas ágy áll majd rendelkezésre Moszkvában. A felépülésnek induló, de még pozitív teszteredményű betegek – térítésmentes – gyógyítását otthon fogják folytatni, a hatósági karanténelőírások betartása mellett, orvosi távfelügyelettel.

A fővárosban jelenleg mintegy hétezren kapnak otthoni kezelést azzal a kikötéssel, hogy az állapotuk romlása esetén azonnal kórházba viszik őket. Oroszországban egy nap alatt 2774-gyel 21 102-re nőtt az igazolt koronavírus-fertőzések száma a kedden nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint. Ez 15,1 százalékos növekedést jelent. A halálesetek száma 22-vel 170-re nőtt, a gyógyultaké pedig 224-gyel 1694-re.

Moszkvában 460 új fertőzöttről tud a statisztika, az esetszám kettővel meghaladta a 13 ezret. Nyolcvanöt százalékük 65 évesnél idősebb. A fővárosban 95 halálesetet regisztráltak.
Szergej Nyetyoszov, a Novoszibirszki Állami Egyetem mikrobiológiai és virológiai laboratóriumának vezetője, a Vektor kutatóintézet volt igazgatója a Reminder orosz egészségügyi portálnak nyilatkozva lehetségesnek tartotta, hogy Moszkvában a New York-ihoz hasonló katasztrófahelyzet alakul ki.

A zsúfoltság New Yorkban, főleg Manhattenben ugyanolyan, mint Moszkvában a Kerti körúton belül. Az emberek nagyon aktív kapcsolatban vannak egymással, az itt lakók megszokták, hogy napi két-három alkalommal kávézóba vagy étterembe járnak. Nagyon sok feltétele megvan ott a fertőzés továbbadásának, ezért tombol a járvány. Nagyon erősen gyanítom – bár nem szeretném, hogy így legyen -, hogy ugyanolyan kép alakul majd ki nálunk, különösen Moszkvában”– mondta a szakértő.

A koronavírus egyre intenzívebben terjed Oroszországban, Moszkvában pedig, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kritériumai szerint már a járványügyi folyamat harmadik, sőt, negyedik szakaszába lépett, már nehézzé vált a fertőzési láncolatot követése.

Szerdától kizárólag digitális személyes kód (igazolvány) birtokában lehet majd közlekedni a fővárosi járműforgalomban, amit a rendőrség ellenőrizni készül.
Moszkvában a járványhelyzet miatt hétfőn este elmaradt a Bécs náci német megszállás alóli felszabadítása 75. évfordulójának tiszteletére tervezett tűzijáték.

Moszkva, 2020. március 20. Fertőtlenítést végeznek egy busz utasterében az új koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében Moszkvában 2020. március 20-án. Oroszországban eddig 206 megbetegedést regisztráltak. MTI/EPA/Szergej IlnyickijFORRÁS: MTI/EPA/SZERGEJ ILNYICKIJ

Miroslav Lazanski moszkvai szerb nagykövet a RIA Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy Belgrád ismét egészségügyi felszerelésért, elsősorban lélegeztetőgépekért és védőöltözetért fordult Moszkvához. Az újabb segély részleteiről a két kormány között még egyeztetés folyik.
Szerbiában orosz katonaorvosok segédkeznek a járvány elleni küzdelemben.
Szergej Lavrov orosz és Vang Ji kínai külügyminiszter kedden telefonon egyeztetett a két ország járványellenes és diplomáciai együttműködéséről. Hejlungcsiang kínai tartomány keddi bejelentés szerint 23 tonnányi humanitárius segélyt, főleg védő- és tesztfelszerelést juttatott el Moszkvának. Orosz hírügynökségek szerint az orosz fővárosba érkezett kínai orvosszakértők elismerően nyilatkoztak orosz kollégáik tevékenységéről.

Az orosz külügyminisztérium kedden tiltakozott a moszkvai amerikai nagykövetségénél, amiért a járványügyi korlátozások következtében 74 olyan orosz tanuló rekedt az Egyesült Államokban, akit „az orosz hatóságok tudta nélkül” szállították ki oda. Marija Zaharova szóvivő szerint a moszkvai diplomáciai tárca igyekszik összegyűjteni a gyerekek személyi adatait, akik közül többen a washingtoni orosz nagykövetséghez fordultak segítségért.

origo, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem