7.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárKórházba került Németh Kristóf

Kórházba került Németh Kristóf

A Játékszín volt igazgatóját, Németh Kristófot operálni kellett, ám saját felelősségre hamar el is hagyta a kórházat.

Kórházba került Németh Kristóf

 Németh a közösségi oldalán osztotta meg rajongóival a vele történteket, ám mindekit megnyugtatott, hogy nincs nagy baj – írja a Blikk.

Korábban volt egy színpadi sérülésem. Semmi komoly, csak alaposan beütöttem magam és keletkezett egy vérömleny az ütés helyén, ami műtéti beavatkozást igényelt.Tekintettel arra, hogy folyamatosan táncos próbáim vannak a Billy Elliottal, nem igazán lehetett halogatni a dolgot – nyilatkozta a színész a Ripostnak.

Egynapos műtét volt, és végül nem maradtam sokáig bent, mert inkább az otthoni lábadozást választottam. Pénteken megyek kontrollra, amikor is kiderül, hogy színpadra tudok-e állni aznap este a Játékszínben, ahol előadásom lesz. Remélem kedvező választ kapok majd és nem kell miattam lemondani az előadást – tette hozzá Németh.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work