17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKoreaiak halálos buszbalesete Kínában

Koreaiak halálos buszbalesete Kínában

hirmagazin_2015-07-02_075247

Dél-koreai kormányzati alkalmazottakat szállító busz zuhant le egy autópálya hídjáról Északkelet-Kínában, tizenegyen meghaltak, tizenheten megsérültek – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.

A baleset előző nap történt félúton Csien város és az Észak-Koreával határos Dangdong között – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A csieni kormányzat Twitter-mikroblogján azt írta, hogy tízenegyen meghaltak, mind dél-koreaiak. Korábbi helyi sajtójelentések még két kínai halottról is beszámoltak. A sérültek száma tizenhét, ebből nyolc utas állapota súlyos, egyiküké pedig válságos.

Dél-koreai tisztviselők elmondták, hogy a buszon huszonhat honfitársuk utazott, egy 140 fős dél-koreai küldöttség részeként. A delegáció tagjai többségében kormányzati és belügyi alkalmazottak voltak. Útjuk során Kína történelmi helyszíneit keresték fel, többek között azokat a helyeket, ahol a II. világháború vége előtt koreai szabadságharcosok szembeszálltak a japán gyarmati uralom erőivel.

A busz egy hat járműből álló konvojban haladt. Az interneten közzétett fényképen látható volt, hogy a mélybe zuhant autóbusz a tetejére zuhant a sekély vízben a híd alatt.

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem