6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőMűvészetKoreai Szimfonikus Zenekar előadása, ma 19.30-kor a Zeneakadémia Nagytermében

Koreai Szimfonikus Zenekar előadása, ma 19.30-kor a Zeneakadémia Nagytermében

Liszt: Les Préludes, Mendelssohn:e-moll hegedűverseny, op. 6 és a szünet után, Csajkovszkij: 5. (e-moll) szimfónia, op. 64

A Koreai Szimfonikus Zenekar, mely egyike a vezető zenekaroknak Dél-Koreában, idén szeptemberben debütál Magyarországon a Zeneakadémia Nagytermének színpadán. A Szöuli Művészeti Központ állandó zenekara, az összesen 100 főből álló, két szerződött zeneszerzővel is rendelkező és évi több mint 90 koncertet maga mögött tudó Koreai Szimfonikus Zenekar azon dolgozik, hogy a koreai komolyzenét kiemelje az elmúlt 30 év állóvizéből, mind hazai, mind külföldi közönség előtt.

Ami megkülönbözteti őket a többi zenekartól, az a széles körű művészeti munkásságuk és aktivitásuk. Az állandó koncertjeik és a Szöuli Művészeti Központ színpadán tartott speciális előadásaik mellett, a zenekar évente több mint 40 balett és opera előadáson működik közre, azóta, hogy többek között a Koreai Nemzeti Operaházzal, a Koreai Nemzeti Balettel és a Koreai Nemzeti Kórussal dolgozik együtt.

Folyamatosan repertoárjuk kibővítésén fáradoznak, ezzel egy egyedülálló hazai hírnevet elérve a balett- és operaművészet terén is. A Zenekar ezúttal Csajkovszkij 5. szimfóniáját játssza, mely repertoárjuk egyik jelentős darabja. Mendelssohn hegedűversenyét a 2015-ös Nemzetközi Jean Sibelius Hegedűverseny első helyezettje, Christel Lee adja elő. Lee Kanadában született, koreai származású zenész.

A Juilliard Iskolában és a müncheni Zenei és Színházi Egyetemen diplomázott, jelenleg szólistaként és kamarazenészként dolgozik olyan zenekarokkal, mint például a Finn Rádió Szimfonikus Zenekara, a Bavarian Rádió Szimfonikus Zenekara, a Vancouver Szimfonikusok, az Aspen Szimfonikusok, a SWR-Stuttgart Rádió Zenekara, a Koreai és a KBS Szimfonikus Zenekar.

Koreai Szimfonikus Zenekar

Christel Lee (hegedű)

Vezényel: Chi-Yong Chung

Rendező:Korean Symphony Orchestra, Koreai Kulturális Központ

Jegyár: 1 200, 1 700, 2 800, 3 900 Ft

Forrás: zeneakademia.hu

Képek: Broadway.huArtNews.huKoreai Kulturális Központ

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work