18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKönyvelőnek, főbérlőnek adta ki magát egy csaló

Könyvelőnek, főbérlőnek adta ki magát egy csaló

Vádat emeltek egy 39 éves férfival szemben, aki több mint 120 fővárosi és vidéki üzletben csalt ki az eladóktól pénzt arra hivatkozva, hogy a főnökükkel előre megbeszéltek szerint elvinne pénzt könyvelésért vagy bérleti díjként – közölte a Fővárosi Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a 39 éves férfi 2010 októbere és 2014 áprilisa között Budapesten, illetve vidéken összesen 122 ember sérelmére követett el csalást.

A férfi módszere az volt, hogy bement különböző üzletekbe, ahol közölte az eladókkal, hogy a főnökkel előre megbeszéltek szerint elvinné a szerelésért vagy könyvelésért neki járó összeget vagy bérleti díjat. Ezután úgy tett, mintha az üzletvezetővel beszélne telefonon annak érdekében, hogy a boltban dolgozók bizalmát megerősítse.

Az alkalmazottak a kért összeget – jellemzően 50 ezer forint körüli készpénzt – szinte kivétel nélkül átadták a férfinak, aki a még nagyobb hitelesség érdekében több helyen hátrahagyott egy állítása szerint könyvelési adatokat tartalmazó DVD-t.

A Budapesti II. és III. kerületi ügyészség csalás miatt emelt vádat a férfival szemben, aki jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work