17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKönyörögnek a gyászolók: ez lehet a megoldás a temetőfosztogatók ellen

Könyörögnek a gyászolók: ez lehet a megoldás a temetőfosztogatók ellen

Napi szinten mennek a lopások az egri Kisasszony temetőben a helyiek szerint. Többen is azonnali változást sürgetnek. Van, aki annyira besokallt, hogy sajátos módon védekezik.

„Legutóbb egy 2500 forintos sírcsokrot vittek el, de lába kelt már cserepes és szálas virágoknak, vázáknak és mécseseknek is!” – panaszkodott az asszony a Ripost-nak. Ő maga megelégelte a lopásokat és addig nem visz ki több csokrot, amíg nem lesz az egri Kisasszony temetőben is kamera. Inkább otthon alakít ki egy kis emlékhelyet. Szecskó Ferenc, a temető gondnoka szerint várhatóan jövő májusban bekamerázzák a temetőt.

Könyörögnek a gyászolók: ez lehet a megoldás a temetőfosztogatók ellen
Ezt a sírdíszt lopták el az asszony szüleinek sírjáról.

A temetőnél adják-veszik a sírokról lopott holmit

Sokan biztosak benne: suhancok másznak be a temető kerítésén, ők szedik össze a virágokat, mécseseket, amit aztán egy másik temető előtt ők, vagy „árusok” próbálnak meg eladni. Ám nem csak a sírról tűnnek el dolgok, meglopják a hozzátartozókat is. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: idén már három esetben érkezett bejelentés vagyon elleni bűncselekményről a helyi temetőben. Idős hölgyek táskáit tulajdonították el. A helyiek viszont azt mondták, sokan nem mernek feljelentést sem tenni.

Azt ígérték, hogy rendőrök és polgárőrök járják a temetőt a lopások miatt. Minden héten különböző napokon megyek ki, de egyet sem láttam

– írja egy nő a Facebookon.

Segít a biztonsági őrök jelenléte

A budapesti Farkasréti Temetőben csak a bejáratnál vannak kamerák, ám sokak szerint kellene a sírokhoz is.  Baloghné Nagy Gabriella 40 éve jár a szülei sírjához.

Pár éve még mindennapos volt, hogy elvitték a virágokat, még a kúszótujámat is kiásták

– meséli a Ripost-nak. Igaz, amióta autós biztonsági őrök járőröznek a temetőben, jelentősen visszaszorult a lopások és rongálások száma. Egy másik asszony szerint néhol lovas biztonsági őrök is vannak, akad, amelyik távcsővel figyeli a sírokat.

Könyörögnek a gyászolók ez lehet a megoldás a temetőfosztogatók ellen 1

A BTI Zrt. tájékoztatása szerint még idén kezdetét veszi egy biztonsági rendszer kiépítése a Farkasréti temetőben. Hozzátették, a budapesti új köztemetőben mér kiépítésre került egy kamerarendszer, ami mellett többek közt a temető biztonsági szolgálata és a Készenléti Rendőrség kutyás és lovas járőrei segítenek a bűnmegelőzésben.

Ám komoly vita alakult ki a temetői kamerákról az interneten, sőt!

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem