7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeSzabadidőBulvárKönnyek között vallott Kovács Kati: nehéz volt színpadra állnia

Könnyek között vallott Kovács Kati: nehéz volt színpadra állnia

Ko­vács Kati csa­lád­ja­ként te­kin­tett tánc­dal­fesz­ti­vá­los kol­lé­gá­ira, akik közül sokan már nin­cse­nek ve­lünk.

Rég nem látott kedvenceknek tapsolt a közönség a hétvégén a Papp László Arénában. A Táncdalfesztivál 50+ című koncert talán legnagyobb szenzációja az volt, hogy Kovács Kati újra a magyar popzene királynőjeként csillogott.

Könnyek között vallott Kovács Kati nehéz volt színpadra állnia

„Nekünk többet jelent a táncdalfesztivál, mint egy átlagos hallgatónak, hiszen mi pályatársak voltunk, sok kollégával majdhogynem családtagok. Bizony, kicsit könnyes a szemünk, amikor ezeket a dalokat halljuk, főként ha más tolmácsolásában, mert tudjuk, az eredeti előadók már nem lehetnek itt – mondja Kovács Kati, majd elgondolkodva hozzáteszi: – De talán mégis. Talán mégis itt vannak akkor, amikor a dalaikat éneklik. Velünk vannak, hál’ Istennek. Minket sokkal mélyebben érint ez a táncdalfesztiválos műsor, mint ahogy látszik.Furcsa érzés, amikor megszólal más hangján a dal. Látom Harangozó Terikét, Cserhátit, a többieket…”

A koncerten Muri Enikő Harangozó Teri két dalát énekelte, míg Tóth Vera Szécsi Páltól a Pillangót, valamint Cserhátitól az Árva fiút.

„A daloknak van közös pontja, Cserháti akkor énekelte az Árva fiút, amikor Szécsi öngyilkos lett. Neki énekelte” – mondta el a Borsnak Tóth Vera.

Kihagyták Zalatnay Cinit a Táncdalfesztivál fellépői közül

A koncerten Kovács Kati mellett olyan sztárok idézték meg a régi időket, mint Koós János, Soltész Rezső vagy Poór Péter. Ám sokan hiányolták a tavalyi show egyik legnépszerűbb fellépőjét, Zalatnay Cinit, aki az idén nem állt színpadra.

„Természetesen, ha meghívnak, elmentem volna, hiszen ez az életem. Nagyon sokan írtak nekem, hogy visszaadták a jegyüket, amikor látták, hogy nem leszek a fellépők között. A Retro Rádióban DJ Dominique is kifejtette a véleményét, hogy nincs Zalatnay nélkül táncdalfesztivál – nyilatkozta a Blikknek Cini. – Nekem is hiányzott a közönség, de remélem, megélem még, hogy táncdalfesztiválon énekelek!”

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work