11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságKomoly veszteséggel zárt a Budapest Bank

Komoly veszteséggel zárt a Budapest Bank

2015 04 02 134305
Forrás: MTI | 2015. 04. 02. 13:04:58

A Budapest Banknál húsz év után a tavalyi volt az első esztendő, amikor nem termelt nyereséget, a bankcsoport adózott vesztesége 38,7 milliárd forint volt – mondta a társaság elnök-vezérigazgatója a tavalyi eredményeket ismertető csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón.
Az eredményt „drasztikusan rontotta” a devizahitelek árfolyamrésének és az egyoldalú szerződésmódosításoknak a visszafizetésére képzett 48,5 milliárd forintos céltartalék – mondta Zolnai György. Kiemelte: a bank mérlegfőösszege szinten maradt tavaly, 895,4 milliárd forintot tett ki. Az adósmentés miatti veszteséget leszámítva a bank hozta eddig megszokott eredményeit, hiszen az adósmentés nélkül 9,8 milliárd forint lett volna a nyeresége – emelte ki Zolnai György.

Tavaly kedvező volt a gazdasági környezet, de a bank eredményére kihatott az alacsony kamatkörnyezet, valamint a fogyasztói hiteleket érintő szabályozói rendelkezések – fejtette ki. Az elnök-vezérigazgató hozzátette: mindamellett a bankcsoport továbbra is kiegyensúlyozottan működött, tőkehelyzete erős maradt, és az elszámolási törvény miatt képzett céltartalék miatt sem volt szüksége anyavállalati tőkepótlásra. Az adósmentés mellett hátrányosan hatott a bankra az ingyenes készpénzfelvétel is, de ennek pénzügyi ártalmait ellensúlyozni tudták – jelezte Zolnai György. A 2015-ös kilátásokról elmondta: továbbra is kedvező gazdasági környezettel, de negatív kamatkörnyezettel számolnak, és 2015-ben is 10 milliárd forint körüli nyereséget várnak.

Tóth Viktor, a bank vállalati üzletágának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a kis- és közepes vállalati hitelezési piac visszaesése ellenére a Budapest Bank 10 százalékkal növelte kkv-hitel-állományát, összesen pedig 6 százalékkal (279 milliárd forintra) bővítette vállalati hitelezését a teljes vállalati piac stagnálása mellett. Elmondta, hogy az üzletág folyamatosan javuló eredményei többek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjában (nhp) való aktív részvételnek köszönhetők: az nhp második szakaszában 2014 végéig a Budapest Bank-csoport összesen 75 milliárd forintot, a teljes piaci volumen 14 százalékát helyezte ki. Tóth Viktor felhívta rá a figyelmet, hogy a környező országokhoz képest a magyar kkv-k versenyképesebbek lettek, hiszen immár piaci alapon is 4-5 százalékon, vagy az nhp keretében 2,5 százalék alatt is hitelhez juthatnak.

Fatér Gyula, a bank lakossági üzletágának vezetője kifejtette: a bankcsoport lakossági hitelállománya 2,1 százalékkal, 377,7 milliárd forintra csökkent tavaly, ezen belül az autóhitel-portfólió 7,1, a fedezetlen hitelek állománya 8,2 százalékkal zsugorodott. A növekvő forinthitel-állomány és a forintárfolyam változásai miatt azonban a jelzáloghitelek állománya 4 százalékkal emelkedett.

A megtakarításokról Fatér Gyula elmondta: nem a betétek éve volt 2014, de kedvező, hogy a befektetési alapokban kiugró, 30 százalék feletti növekedést értek el, és január elejére elérte az 500 milliárd forintot a kezelt vagyon. A banki elszámolással kapcsolatban Fatér György elmondta: mintegy 22 ezer levelet küldenek ki jelzáloghiteleseiknek, 90 ezret pedig az autóhiteleseknek, a jóváírt vagy visszautalt összeg pedig összesen 32 milliárd forint lehet, míg az autóhiteleseknél 27 milliárd forint. Egy átlagos jelzáloghiteles ügyfél 1,45 millió forintot kap vissza vagy ennyivel csökken az adóssága, az autóhiteleseknél pedig 300 ezer forint lehet ez az átlagos összeg; mindkét esetben ez átlagosan 25 százalékos tehercsökkenés. Fatér György kitért arra is, hogy 7000 végtörlesztett ügyfelük kétharmada, 5000 ügyfél kért elszámolást a március 31-i határidőig, az összes végtörlesztettnek 3 százaléka kap majd vissza valamekkora összeget, átlagosan maximum 200 ezer forintot.

Zolnai György kérdésre válaszolva emlékeztetett: tavaly decemberben jelentették be, hogy az állam megveszi a Budapest Bankot, az előszerződést is ekkor írta alá az állam a bank tulajdonosával, a GE-vel. Elmondta, hogy a tulajdonosváltás idén június-július környékén várható, az átstrukturálás, a GE-től való „leválás” már folyamatban van.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem