Hirmagazin.eu
Főoldal » Komoly döntés: Pécsi Ildikó sírhelyet vásárolt magának
Életmód hírek

Komoly döntés: Pécsi Ildikó sírhelyet vásárolt magának

Pécsi Ildikót megrémiszti a világjárvány, férjével nem is hagyják el otthonukat.

Pécsi Ildikó úgy tartotta, hogy már sok mindent megélt, de ez a világ- járvány érhető módon megijesztette. Úgy döntött, férjével megvásárolják saját sírhelyüket, persze ezt csak egy korai felkészülés gyanánt.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Ilyen szörnyű helyzetben talán még sosem volt a világ! Ez mindenkinek új, senki sem tudja, hogyan tovább. Minden egyes nap szembetalálja magát az ember valami újjal, amire figyelni kell, és itt bizony az életünk a tét” – mesélt félelmeiről Pécsi Ildikó a Hot! Magazinnak. A színésznő egyébként azt sem titkolta, hol vásárolták meg későbbi nyughelyüket.

„Édes jó Lajosommal már megvan a nyughelyünk is a gödöllői temetőben. Ez a város volt az életünk, itt szeretnénk nyugodni is” – árulta el kendőzetlenül Pécsi Ildikó.

A veszélyhelyzetre való tekintettel egyébként férjével nem mozdulnak ki, számukra ott van a gödöllői házuk csodás panorámája és a mesés kertjük, ahol mindig igazán jól érzik magukat. A színészpárnak az a legfontosabb, hogy együtt lehessenek, és reménykednek abban, hogy még ez sokáig így maradhat.

„Bízom benne, hogy még sok szép évet tölthetünk el kettesben” – zárta sorait Pécsi Ildikó.

ripost, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés

Mazsi

Döbbenetes motiváció! A kor nem szabhat gátat az akaratnak!

info

Március 9-én teljes napfogyatkozás lesz! Ilyen hatással lesz az életedre

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!