8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKommandósok gyűrűjében vitték a tárgyalásra a Budapesten elfogott ISIS-terroristát

Kommandósok gyűrűjében vitték a tárgyalásra a Budapesten elfogott ISIS-terroristát

A gyanú szerint F. Haszan részt vett az Iszlám Állam által végrehajtott szíriai lefejezésekben.

Kommandósok gyűrűjében vitték a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez a pénteken elfogott szír F. Haszant.

A gyanú szerint F. Haszan részt vett az Iszlám Állam által végrehajtott szíriai lefejezésekben, továbbá Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menekült kérelme alapján kiállított menekült úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult.

Az elfogott férfi az M1 szerint az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője volt. F. Haszan a terrorszervezet emírjeként öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított.

Kelen László az M1 szombati híradójában úgy fogalmazott: elég súlyos terrorista váddal illetik ügyfelét. Azt mondta: a bizonyítékokat még ellenőrizni kell. A vád alapját több titkosszolgálati forrásból származó információ adja, ügyfele viszont kiáll az ártatlansága mellett – közölte az ügyvéd.

Az ügyészség minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt hallgatta ki és indítványozta a letartóztatását. Ez utóbbit a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy hónapra el is rendelte.

Forrás: Ripost

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work