11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségKomáromi Zoltán háziorvos (DK): "Ha ebben az ütemben érkeznek a vakcinák, akkor...

Komáromi Zoltán háziorvos (DK): „Ha ebben az ütemben érkeznek a vakcinák, akkor én 92 éves leszek, mire az utolsó betegemet beoltom” ..

Hiába áll Magyarország kiválóan a vakcinációban, a DK egészségügyi politikusa folytatja lejárató kampányát..

A legfrissebb nemzetközi összesítések szerint Magyarország kiválóan áll az átoltottság tekintetében, Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi politikusa mégis folytatja a közös védekezés akadályozását célzó kampányát.

Mint ismert, a háziorvosként dolgozó politikus korábban arról beszélt, hogy egyes oltásoknál még az is jobb, ha koronavírusos lesz az ember.

„Ha ebben az ütemben érkeznek a vakcinák, akkor én 92 éves leszek, mire az utolsó betegemet beoltom”

– jelentette ki Komáromi Zoltán a Szabad Európának adott egyperces, miniinterjújában.

Megnyilvánulása azok után furcsán hat, hogy Magyarország több nemzetközi összesítés szerint is a világ élvonalában van az oltások tekintetében, több európai nagyhatalmat is maga mögé utasítva a tizenkettedik helyen áll.

Komáromi nemcsak a vakcináció ütemét, hanem a kínai oltóanyagot is bírálta annak ellenére, hogy rendszeresen Sinopharmmal oltja be betegeit.

A háziorvos rendelőjében leforgatott miniriportban egyébként következetesen „egy háziorvosnak”, „főorvosnak” nevezték Komáromit, aki egyébként a DK egészségügyi politikusa.

FORRÁS: FACEBOOK

Komáromi Zoltán az egyik legfőbb arca a DK oltásellenes kampányának, akkor is bírálta az orosz és kínai vakcinát, amikor a szakemberek már egyértelműen biztonságosnak és hatékonynak minősítették azokat.

Pár napja praktizáló háziorvosként azt mondta egy televíziós műsorban, hogy egyes vakcináknál még az is jobb, ha megfertőződik az ember. A kijelentés miatt Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke etikai eljárást helyezett kilátásba ellene.

A baloldali politikus ezek után egy erzsébetvárosi fórumon agitált a Sinopharm ellen, azért éppen ott, mert párttársa, Niedermüller Péter polgármester 1,8 millió forintért kötött vele megbízási szerződést.

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work