17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldKöln: Már mintegy 400 feljelentést tettek a kölni rendőrségen

Köln: Már mintegy 400 feljelentést tettek a kölni rendőrségen

forrás: MTI

Már mintegy négyszáz feljelentés érkezett a kölni rendőrkapitányságra a németországi városban szilveszter éjszakáján történtekkel kapcsolatban, ezek 40 százaléka szexuális visszaélésekről szól – közölték szombaton a kölni hatóságok.

 Már mintegy 400 feljelentést tettek a kölni rendőrségen

A kölni pályaudvar környékén nők ellen tömegesen elkövetett támadások miatt benyújtott feljelentések száma az utóbbi napokban jelentősen megnőtt: míg csütörtökig nagyjából 170 esettel kapcsolatban tettek panaszt a hatóságoknál, addig szombatra ez a szám több mint kétszeresére, 379-re nőtt.

A kölni rendőrség több mint száz nyomozót állított rá az ügyek kivizsgálására. A hatóság közleménye szerint a nyomozás középpontjában álló gyanúsítottak „elsősorban észak-afrikai országokból származnak”, „többségük menedékkérő vagy illegálisan tartózkodik Németországban”. Egyelőre vizsgálják, hogy a gyanúsítottak részt vettek-e bűncselekmények elkövetésében szilveszter éjszakáján, és ha igen, milyen mértékben – közölte a rendőrség.

A német szövetségi belügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy a szövetségi hatóságok 32 gyanúsítottat azonosítottak, köztük 22 menedékkérőt. A feltételezett elkövetők közül kilencen algériaiak, nyolcan marokkóiak, négyen szíriaiak, öten irániak, egy iraki, egy pedig szerb állampolgár.

A rendőrségi jelentések szerint szilveszter este mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, és ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint a támadók „kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak”. Hasonló esetek történtek más német nagyvárosokban, de Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.

 

Most népszerű

Hasonló hírek