Image default
Külföld

Köln: Georg Spöttle szerint Nyugat-Európa a korrektség diktatúrájában él

forrás: Kossuth Rádió – 180 perc

Nagyon súlyos rendőri mulasztás történt Kölnben szilveszter éjszaka – jelentette ki Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hozzátette: mostanra kiderült, körülbelül kétezer ember verődött össze a kölni dóm és a főpályaudvar előtti téren, és mintegy 200 fős volt az a mag, mely „masszív” bűncselekményeket elkövetett. Egy ilyen tömeg ellen mindössze 150 rendőrt küldtek ki, akiket egy nagy műveleti területen osztottak el. Így volt olyan nő, aki odarohant a rendőrkocsikhoz, hogy segítséget kérjen, de azokat üresen találta – vetette fel.

Ráadásul a rendőrök sem voltak elég effektívek. Amikor kiszálltak a tömeget igazoltatni, voltak olyan menekültek, akik arra hivatkoztak, hogy őket „Angela Merkel kancellár hívta meg”. Voltak olyanok, akik nem adták oda a regisztrációs papírt a rendőröknek, hanem összetépték, és azt mondták, holnap úgyis hoznak másikat – sorolta Georg Spöttle.

Hangsúlyozta: ebből a hatalmas tömegből sikerült végül mindössze 16 embert igazoltatni, ebből előállítottak ötöt és kettő van jelenleg vizsgálati fogságban.

Gyerekhíradóban mosakszik a német sajtó

Rendőrök a kölni főpályaudvar bejáratánál. MTI/EPA/Maja Hitij

Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezetője arra hívta fel a figyelmet: az iszlám vallás önmagában semmilyen, a nőkkel szembeni erőszakos magatartást nem szentesít.

Kiemelte: azért, mert 1944-1945-ben az orosz katonák végigerőszakolták Magyarországot, senki nem gondolta, hogy az ortodox kereszténység ezt szentesíti, vagy oka lehet ennek a magatartásnak. A magatartásnak konkrét emberi okai vannak, és szerepet játszhat az a kulturális különbség, ami mondjuk Szíria és Tunézia között tapasztalható a hétköznapi életben.

Mint mondta, saját tapasztalata az, hogy Tunéziában az európai nőknél „bepróbálkoznak” a férfiak, rájuk tapadnak és „lökik a süketet”, alig lehet őket levakarni. Szíriában soha ilyen problémája nem volt, ott, ha valaki így viselkedik, azt pillanatokon belül elviszik a rendőrök, és akár évtizedekig kuksolhatnak nem túl jó körülmények között börtönökben.

Úgy vélte: a muszlimok nagy tömegben integrálhatatlanok. Szerinte ezeknek az embereknek nem viselkedési kurzusokat kellene tartani. Ők ahhoz vannak hozzászokva, hogy ott viselkednek, ahol jelen van a tekintély, a hatalom, a fegyver, az erő.

Georg Spöttle szerint egy ilyen típusú hibát, mint amilyet a kölni vezetés elkövetett, nem lehet elnézni. A politikusok, államügyészek és a lakosság immár a kölni rendőrfőnöknek és a polgármesternek a fejét követeli. Emlékeztetett arra, hogy utóbbinak volt egy nagyon szerencsétlen sajtónyilatkozata, miszerint a nőknek kellene jobban vigyázni, csoportokban járni és nagyobb távolságot tartani a migránsoktól. Ez óriási közfelháborodást okozott.

Georg Spöttle szerint Nyugat-Európa a korrektség diktatúrájában élHenriette Reker, Köln főpolgármestere. MTI/AP/Oliver Berg

Megjegyezte: a migránsok tudják, hogy a rendőrök igazából félnek. Saját tapasztalatából tudja, hogy nagyon sokan közülük, amikor őrizetbe vették, elővette a „rasszizmuskártyát”, és azt mondta: „fel foglak téged jelenteni azzal, hogy megvertél, és nekem fognak igazat adni, mert én migráns vagyok”.

A bevándorlók ugyanis azt látják, hogy Európában nem olyan szigorú a törvénykezés, akár felfüggesztettet is kaphatnak azért, amiért otthon mondjuk 10-20 évre elítélnék – hangoztatta a szakértő.


Georg Spöttle – Speidl Bianka – 180 perc

Speidl Bianka szerint itt szó sincs már demokráciáról, Nyugat-Európa a „korrektség diktatúrájában” él. A rendőrök azért nincsenek jelen kellő számban, és azért nem lépnek fel kell határozottsággal, a bíró azért nem hoz megfelelő ítéletet, mert van egy „politikai akarat”. Ez egy diktatúra, ahol a saját állampolgárok védelmében kialakított alapelvek nem érvényesülnek – szögezte le.

 

Hasonló hírek

Bomba robbant az igazi csíki sörnél! (videó)

Edit

Elakad a szavunk: senki nem volt felkészülve arra, ami a fesztiválon történt!

Mazsi

Orosz agresszió – új módszereket vethetnek be

info