Image default
Bulvár

Kökény Attila durván beolvasott Gáspár Lacinak! Ezt üzente az X-Faktor mentorának! – VIDEÓ

December 7-én zajlott az X-Faktor 2019-es szériájának 4. élő adása, amely egyben az elődöntő volt. Az est során új szabályokat hoztak.

A duett-sorozatot Ruszó Tibor és Kökény Attila nyitotta, akik utóbbi Nincs semmi másom dalát adták elő. Mint ahogyan Zdroba Patrik és Vanek Andor produkcióját, úgy Ruszó Tibor előadása végén is állva tapstoltak a mentorok, egyedül Gáspár Laci maradt ülve.

“Esélyes vagy a győzelemre!”

Gáspár szerint keszekusza volt, túl mélyen kezdte a dalt, majd Kökény Attila feltűnésével új hangnemben folytatta Ruszó. Ennek okán nem tudta élvezni az előadást. Hozzátette, a 16 éves versenyző előadása tetszett, és ez a konstruktív kritika nem is neki szól, hanem inkább ByeAlexnek.

Mint mondta, “amikor ti ketten énekeltetek két szólamban, nem tudtam megkülönböztetni, ki énekel,” de úgy vélte, összekeverték a hangnemeket.

Mind Dallos Bogi, mind Pukás Peti is egyetértett Gáspár Lacival. Előbbi azt mondta, a kezdeti hibákban igaza van Gáspárnak, ám el tudta feledni, amikor azt látta, “kiengedett” Ruszó, és ezért gratulált neki, “ez egy álom beteljesülése volt”. Puskás szerint valóban szokatlan volt a versenyzőtől, de talán “épp ez volt a dramaturgiája”, mondta.

Kökény Attila egy videó üzenetben reagált Gáspár Laci szavaira, amely sokak szerint igazán helyrerakó az X-Faktor mentorának!

Közzétette: Kökény Attila hivatalos oldala – 2019. december 8., vasárnap

Forrás: tudásfája.com

Hasonló hírek

Igazi bombanő Cristiano Ronaldo barátnője

Edit

Jackson lánya felháborodott! Azonnal letiltatta a botrányfilmet!

Edit

Teljesen kiborította a feleségét a ma 41 éves Robbie Williams

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------