13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségKockázatos a rendszertelen alvás

Kockázatos a rendszertelen alvás

hirmagazin_2015-07-23_082812

Túlsúlyt és rákot okozhat

A hollandiai Erasmus Egyetem kutatói egérkísérletekben egyértelműen kimutatták, hogy a rendszertelen alvásrend rákot okoz. Úgy becsülik, hogy ez emberek esetében is kockázatot hordoz.

A Current Biology című tudományos folyóiratban közzétette tanulmányukban a szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a váltott műszakban dolgozók esetében nagyobb valószínűséggel alakul ki daganatos betegség. A kutatók úgy vélik, hogy soha nem szabadna váltott műszakban dolgozni azoknak a nőknek, akiknek családjában nagyobb a mellrák kockázata. Ugyanakkor azt is elismerik, hogy további kutatások szükségesek emberek körében, hogy állatkísérleteik beigazolódjanak – olvasható a BBC News honlapján.

Az állatkísérletek adataiból az is kiderült, hogy a rendszertelen alvás miatt az állatok 20 százalékkal súlyosabbak voltak annak ellenére, hogy ugyanannyi ételt fogyasztottak, mint a kontrollcsoport. Korábbi tanulmányokból már kiviláglott, hogy a váltott műszakban dolgozók és a légi utaskísérők körében magasabb a betegségek – mint például a mellrák – kockázata. A kutatók feltételezése szerint ennek egyik oka, hogy a szervezet belső ritmusa, belső órája felborul, ami növeli a megbetegedés veszélyét.

Legújabb állatkísérleteikben a szakemberek kimutatták, hogy hajlamosabbá váltak az egerek a mellrák kifejlődésére, ha belső órájuk hetente 12 órás késésben volt egy éven keresztül. Az egereknél általában 50 hét után alakult ki daganat, ám azoknál az állatoknál, amelyek alvásrendjét megzavarták, a daganat nyolc héttel korábban fejlődött ki. „Ez az első tanulmány, amely egyértelműen kimutatja a kapcsolatot a krónikus fény-sötétség megfordulás és az emlőrák között” – írták a szakemberek.

Kutatási eredményeiket ugyan bonyolult emberekre kivetíteni, de a szakemberek úgy becsülték, hogy hasonló hatásokat feltételezve az ember 10 kilogramm súlytöbbletre tehet szert, vagy a kockázatos nők esetében öt évvel korábban alakulhat ki daganat. „Olyan helyzetben, amikor egy családban nagyobb a mellrák kockázata, semmi szín alatt sem tanácsolnám ezeknek az embereknek, hogy légi utaskísérőként vagy váltott műszakban dolgozzanak – hangoztatta Gijsbetus van der Horst az Erasmus Egyetem orvostudományi központjának szakembere.

Forrás: vilagszam; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem