13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásKizárták, hogy az Apophis kisbolygó 8 év múlva eltalálja a földet -...

Kizárták, hogy az Apophis kisbolygó 8 év múlva eltalálja a földet – de mi lesz 15 év múlva?

Az elmúlt években több alkalommal is a figyelem középpontjába került az Apophis kisbolygó, amellyel kapcsolatban felmerült, hogy eltalálhatja bolygónkat 2029-ben vagy 2036-ban. Hawaii csillagászok most új számításokat végeztek ezzel kapcsolatban.

Az Apophis mozgását nehéz több évtizeddel előrejelezni. 2004 decemberében, az akkor rendelkezésre álló adatok alapján 2,7%-os, azaz minden korábbinál jóval nagyobb esélyt láttak arra a csillagászok, hogy a kisbolygó 2029-ben eltalálja bolygónkat. A 250-300 méteres test nem robbanna fel a légkörben, hanem elérné a felszínt, hatalmas krátert ütne és regionális pusztítást okozna (tehát például egy nagyobb várost képes lenne eltörölni), tengerben landolva pedig nagy szökőárat indíthatna el.

A pontosabb pályaszámítások után aztán csillapodtak a kedélyek. A 2029-es ütközést kizárták, bár a kisbolygó ekkor csak 30 000 kilométerre halad el mellettünk (a Hold távolsága 384 000 kilométer). Ez igen kis távolságnak számít.

Az Európai Űrügynökség Herschel Obszervatóriuma által különböző spektrumokban készült kép az Apophis aszteroidáról. FORRÁS: AFP/HO

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work