8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségKiváló a Dunából nyerhető ivóvíz

Kiváló a Dunából nyerhető ivóvíz

A több millió embernek ivóvizet adó Dunából kiváló minőségű vizet lehet kinyerni, ám sokat kell tenni ahhoz, hogy ez három-négy évtized múlva is így legyen

– mondta a folyót vizsgáló konzorcium vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg.

Engloner Attila, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet korábbi igazgatója kijelentette: „Tudtommal mi vagyunk az elsők, akik egyesztendős idősávban és ilyen fokú komplexitásban vizsgálják a Dunát, annak tisztaságát, a belőle kinyert ivóvizet, a parti szűrésű kutakat, a csővezetékek hálózatát egészen a csapokig”.

A szakemberek naponta számos helyről gyűjtenek vízmintákat, majd ezeket azonnal a laboratóriumba szállítják. A vizsgált szakasz Suránytól Ráckevéig nyúlik. A munka többféle vízállásnál és időjárási helyzetben zajlik, és a hagyományos szennyezések mellett az új típusúakat is vizsgálják, mint a gyógyszermaradványok, valamint bomlástermékeik.

Engloner Attila úgy fogalmazott, hogy a Duna állapotát sokféleképpen lehet jellemezni, egy azonban bizonyos: a több millió embernek ivóvizet adó folyóból jelenleg kiváló minőségű vizet lehet kinyerni.

A címlapfotó illusztráció.

magyarhirlap

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem