13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldKitiltanák a turistabuszokat Rómából

Kitiltanák a turistabuszokat Rómából

Turistabuszok százai okoztak többórás közlekedési dugókat csütörtökön Rómában, a sofőrök a kitiltási tervek ellen tiltakoztak.

A turistabuszok kitiltásával a levegőszennyezést és a zajt akarja csökkenteni Róma városa.

A buszsofőrök és a buszos cégek vezetői a város számos pontján, köztük a Piazza Venezián is demonstráltak tiltakozásul Virginia Raggi polgármester és a városi tanács rendelkezése ellen, amely január elsején lépne életbe.

A tiltakozók szerint az új szabály ártana a turizmusnak, amely kulcsfontosságú a város életében, de az éttermek és a boltok is megszenvednék a hatását.

A város képviselői azt mondták, tenni kell valamit a légszennyezés megfékezésére és a károk ellen, amelyet az ókori műemlékekben – köztük a Colosseumban és a Forum Romanumban – okoz. Ha kevesebb lesz a busz, a gyalogosok is nagyobb biztonságban lesznek.

Korábbi polgármesterek szintén megkísérelték kitiltani a turistabuszokat, de sorra elbuktak a próbálkozások.
Az új terv három szektorra osztja a várost, a vörös zóna a legfontosabb műemlékek – többek között a Trevi-kút – környéke, oda csak a különleges engedéllyel rendelkező buszok hajthatnak be.

A vörös zónák mellett fekvő zöld zónákban – ide esik a Vatikán is – növelnék a buszparkolók számát, hogy a turisták kiszállhassanak és gyalog vagy közösségi közlekedéssel haladhassanak tovább a vörös zónákba.
A sárga zónákban hosszú ideig parkolhatnának a buszok.

A turistabuszok üzemeltetőinek jövőre napi jegyet kellene vásárolniuk az eddigi éves bérlettel szemben.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner