6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárKitálaltak Majkáék, kiderült, miért nem házasodtak még össze!

Kitálaltak Majkáék, kiderült, miért nem házasodtak még össze!

A sztárpár immáron hét éve boldog egymás oldalán, szerelmüket pedig gyűrű helyett két gyermekkel „pecsételték meg”.

Hét évvel ezelőtt, egy műsor forgatásán szeretett egymásba Majka és kedvese, Dundika. A két híresség már az első percben úgy érzete, mintha egymás tükörképei lennének, nem is értették, miért nem találkoztak hamarabb.

Idővel azonban rájöttek, jobb, hogy később találkoztak, hiszen más helyzetben talán nem bontakozott volna ki a kapcsolatuk.

„Elég gyorsan megállapodtunk, hogy gyerekünk és családunk lesz, annyira passzoltunk egymáshoz” – mondta el a Story magazinnak Majka.

„Sokszor kérdik tőlem, mivel és hogyan szelídítettem meg Petit, erre azt szoktam felelni, nem volt semmi trükk, egyszerűen jó életszakaszunkban, jó pillanatunkban találkoztunk egymással.

Ha tíz évvel korábban ismerjük meg egymást, valószínűleg egy epizód lettünk volna a másik életében

– fogalmazott Dundika a Storynak.

A pár egymásban talált rá arra, akire mindig is vágyott. Ugyan mindenben tökéletesen kiegészítik egymást, egyelőre nem gondolkodnak azon, hogy összeházasodjanak, habár tudják, hogy a rajongók tűkön ülve várják a menyegző napját.

„Tudjuk, hogy egyszer lesz esküvőnk, de nem most. Nem is noszogatom Petit emiatt.

Én már voltam házas, nekem nem a papír fontos.

A család számít, az pedig stabil, esküvőt bármikor tarthatunk. A lényeg, hogy továbbra is együtt maradjunk” – szögezte le Hajni.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work