10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekKitálalt Kokóval kapcsolatban Erdei, tudja, mi vár rá elnökként

Kitálalt Kokóval kapcsolatban Erdei, tudja, mi vár rá elnökként

Nem ér­dekli, hogy mi volt Ko­vács Ist­ván és Csö­tö­nyi Sán­dor kö­zött, a lé­nyeg, hogy fej­lő­dési pá­lyára ál­lít­sák a bok­szot. Erdei már most tudja, sok el­len­fele nem lesz kor­rekt.

Jószívűnek gondolja magát Erdei Zsolt, ettől függetlenül nem gondolja úgy, hogy palimadárként viselkedik majd, ha ő lesz a Magyar Ökölvívó Szövetség következő elnöke.

Kitálalt Kokóval kapcsolatban Erdei, tudja, mi vár rá elnökként
Erdei mindenkinek a segítségére számítana, Kokó esetében sincs ez másként
Fotó: Markovics Gábor

„Túl jószívű vagyok, de ez baj? Egy elnök nem lehet jószívű? Ettől még nem leszek palimadár. A lényeg, hogy konzekvensen dolgozzunk, és fejlődési pályára állítsuk a sportágat” mondta Erdei a Borsnak.

„A ringben is féltem, mégis sikerrel vívtam meg a meccseimet. Egy kivételtől eltekintve. De az az ellenfelem meg nem volt valami korrekt. Bár tudom, itt sem lesz mindenki az” – tette hozzá Erdei.

Madár szerint a politika már beleszólt volna az ökölvívásba, ő viszont nem látja ennek jeleit. Az sem érdekli, hogy mi volt Kokó és Csötönyi között, előbbi segítségére számítana is.

„Ő az utolsó olimpiai bajnokunk, sportdiplomáciai karriert épít a profik között, tudását kár volna nem kamatoztatni. De mindenkire számítok, aki tenni akar a sportágért.”

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work