17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekKitálalt egy kiugrott szcientológus, 6 milliót húztak le róla

Kitálalt egy kiugrott szcientológus, 6 milliót húztak le róla

Dudás Diána öt évet töltött a szcientológia fogságában, miután beszervezték egy méregtelenítő kúrára. A kétdiplomás nőből rengeteg pénzt, összesen 6 millió forintot „szedtek ki” a szekta vezetői, a szkítás pedig majdnem az életébe került. A Ripostnak most elmeséli, hogyan ejtették rabul, majd hogyan sikerült megszabadulnia a szekta karmaiból.

Hogy lesz szcientológus egy okos emberből?

– Engem először az akkori munkahelyemen, egy MLM-cégen keresztül a méregtelenítő kúrájukkal találtak meg. Akkor még csak annyit tudtak rólam, hogy érdekelnek az egészséges dolgok. Mivel később szcientológus tesztértékelő és auditor lettem, pontosan ismerem a folyamatot. Az interneten fellelhető egy ingyenesen kitölthető, 200 kérdésből álló úgynevezett OCA teszt (ezt Oxfordi képességtesztnek hívják, de semmi köze Oxfordhoz vagy az ottani egyetemhez).

Az első lépés mindig az, hogy elérjék, hogy aki kitöltötte, bemenjen hozzájuk tesztértékelésre. A 200 kérdésre adott válaszokból születik egy grafikon, azon egyértelműen látják, hogy az élete melyik területe lehet labilis, és egyből azt a tanfolyamot ajánlják neki, ami arra megoldás lehet. Ahogy ők hívják, meg kell találni az illető „romját”, azt, ami az életét az éppen adott körülmények között romba dönti.

Egy okos embernek is lehetnek problémái, egy ügyvédnek is, egy bankigazgatónak is, akármilyen üzletembernek, ezt kell megtalálnia a tesztértékelőnek. És akkor

jöhet az érzelmi manipuláció. Arról kell beszéltetni az értékelésen, amitől természetesen rosszul fogja érezni magát, az értékelőnek pedig fel kell tennie a kérdéseket: mi lenne, ha ezek a problémák megszűnnének?

Ekkor az illetőnél jön egy érzelmi felszabadulás, és akkor kell lecsapni rá: célzottan fel kell neki ajánlani a segítséget. Az elején még csak egy könyvet vagy egy tízezer forintos tanfolyamot.

Hogy lesznek ebből az egyháznak kifizetett milliók?

Lépésről lépésre etetik be az embereket. Olyan sikerélményekhez juttatják, amitől kedvet kap a dologhoz, aztán újabb meg újabb trükkökkel csalják lépre, és aztán szedik ki belőle a pénzt. De persze 100 tesztkitöltőből körülbelül tíznek van annyi pénze, hogy kifizesse a szintlépés millióit, a többiek átlagemberek, akiknek átlagmunkáik vannak, és átlagos problémáik. Belőlük lesznek a segítő munkatársak. Kedvelt célpontjaik a 20-25 év alatti fiatalok, náluk azt akarják elérni, hogy ne egyetemre vagy főiskolára menjenek, hanem az ő tanfolyamaikra, hiszen őket még támogatják a szülők.

Az alatt az öt év alatt, amíg „szcientológus” volt, és nap mint nap bejárt a Váci úti székházba, razziák és nyomozások zajlottak a szekta ellen. Lapunkban is több lebuktató cikk jelent meg. Ez miért nem volt elég ahhoz, hogy kiszálljon?

– Szcientológusként az ember csak olyat olvashat a szcientológiáról, amit ők megengednek, tehát hiába írnak arról az újságok, hogy valaki életveszélyben van, nem fognak elérni vele semmit. Bár bevallom, egy alkalommal a metró aluljáróban szembejött velem egy leleplező Ripost-plakát, azt nem tudták eltüntetni. Néztem nagyokat, hogy mi az, majd másnap beszéltem is róla a székházban. Azt válaszolták, hogy „büdös, rohadék elnyomók”, nem kell vele foglalkozni.

Részt vett azon a méregtelenítőn, amire a lapunkban Zacher Gábor azt mondta: életveszélyes. Így utólag visszanézve, veszélyben van, aki részt vesz a „kúrán”?

– Nem vagyok orvos, nem tudom megmondani, kinek a szervezetében mi játszódott le, de láttam olyan megnyilvánulásokat, amiket mai ésszel nem tartanék normálisnak.

Ha valaki szaunázás közben elkezd rángatózni, azt józan paraszti ésszel kivinném, valamit kezdenék vele, miközben a szcientológusoknál éppen az a parancs, hogy ha rendellenességet látunk, nem szabad hozzá sem szólni,

mert ez a jó, ilyenkor megkönnyebbül az alany és „kifut nála a rossz”.  Én is rosszul lettem, amikor egyik nap nem vettem be a vitaminadagomat. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi történt, csak azt tudom, hogy erősen szédültem, rosszul voltam.

Hogy hogyan manipulálják az embereket, és szedik ki belőlük legféltettebb, legintimebb titkaikat a szcientológusok, kiderül a szerdai Ripost napilapból!

Mint ahogy az is, hogy mi a „menj a falhoz” módszer…

Dudás Diána a Ripost napilapnak azt is elárulja, hogyan döbbent rá az egész értelmetlenségére, és hogyan sikerült végül, öt év után kilépnie a szektából.

Razziák sorozata a szektánál A rendőrök és az adóhatóság emberei sorozatban több razziát is tartottak az elmúlt időszakban a szekta budapesti, Váci úti székházában, ahonnan teherautószám vitték el a dokumentumokat. A szekta százezrekről gyűjthetett jogellenesen adatokat, feltérképezve legintimebb szokásaikat és kapcsolatrendszerüket.
Forrás, fotó: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek