18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárKitálalt a magyar sztárénekes, ezért ment tönkre a házassága

Kitálalt a magyar sztárénekes, ezért ment tönkre a házassága

A mulatós műfaj koronázatlan királya megdöbbentő őszinteséggel elmesélte, szerinte mi vezethetett odáig, hogy feleségével, Suzyval testileg és lelkileg is teljesen elhidegültek egymástól.

Az elmúlt napokban attól volt hangos a magyarországi bulvármédia, hogy az egykori álompár, Jolly és Suzy házassága zátonyra futott.Noha nem először jelentek meg ilyen hírek, eddig mindig sikerült férjhez és feleséghez méltó módon rendezniük a nézeteltéréseket. Úgy tűnik, ezúttal azonban komoly a baj.

„Nem értem, miért most robbant a bomba, hiszen már három hónapja nem élünk együtt. Én költöztem el a közös házunkból, most Kispesten élek. A rosszindulatú pletykákkal ellentétben azonban szó nincs arról, hogy az én részemről bejött volna a képbe egy harmadik fél, tehát nem egy másik nő miatt hagytam el a feleségemet”– mondta a Ripost-nak Jolly. „Sajnos egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a házasságunk már nem tesz boldoggá. Elhidegültünk egymástól, sokat veszekedtünk. Ugyan Suzy néha gyanakodott, hogy megcsalom, én mindvégig hűséges voltam hozzá.

Most már csak a papír tartja össze a házasságunkat, tehát lelkileg függetlennek érzem magam. Előbb-utóbb nyilván elkezdek ismerkedni, de egyelőre a munkámra koncentrálok

– folytatta az énekes, aki saját bevallása szerint nehezen viselte, hogy a neje le szeretné őt szabályozni.

„Suzy mindenbe beleszólt. Meg szerette volna határozni, hogy mikor hova megyek, és a zenémbe is beleszólt, pedig én építettem fel az ő színpadi karrierjét.Olyan egyébként sosem fordult elő, hogy én megütöttem őt, de az igen, hogy ő megpróbált felpofozni engem. Természetesen a támadást szelíden elhárítottam, és egy órára elmentem otthonról. Mindig kibékültünk” – magyarázta Jolly, és kifejtette, hogy régebben többször sírt a szerelme miatt, de mára kihűltek az érzelmei.

Forrás, fotó: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work