17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárKitálalt a magyar színésznő: hátborzongató, ami történt vele

Kitálalt a magyar színésznő: hátborzongató, ami történt vele

A műsorvezetőnek egészen félelmetes élményekben volt része.

Peller Mariannt, a Life TV „Utazás a lelked körül” című műsorának műsorvezetőjét a húszas évei elején kezdte el érdekelni a spiritualitás, amikor is a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételijén valami egészen elképesztő dolog történt vele.

A váróban ültem, én voltam a soron következő, amikor a fotel hirtelen megmozdult mellettem.

Kértem azt a valamit vagy valakit, hogy ha azért van itt, hogy segítsen, akkor mozduljon meg még egyszer. Ahogy ezt kimondtam, újra megmozdult. Azt gondoltam, hogy jó, akkor most vagy hülye vagyok, vagy fel fognak venni” – kezdte a Lokálnak a műsorvezető, akivel a későbbiekben is előfordult, hogy félelmetes élményben volt része.

„A kollégiumi szobámban egyedül feküdtem az ágyban, nem tudtam elaludni. Amikor álomba zuhantam volna, kopogást hallottam. Kinyitottam az ajtót, de nem volt ott senki. Ezt eljátszottam kétszer, majd a harmadiknál már csak felültem, és egy fehéres,

átlátszó alakot láttam az ágy végében, aki hamarosan elindult felém.

„Abban a pillanatban a szívemet valami melegség és biztonságérzet öntötte el, tudtam, hogy jó szándékú jelenséggel van dolgom. Hozzáért egy tárgyhoz, amely elkezdett valami furcsa hangot kiadni. Ez a tárgy a szobatársnőm párjához volt köthető, akinek az édesanyja épp akkor hunyt el. Ráadásul amikor utoljára beszéltek egymással, az anyukája azt mondta a srácnak, hogy szeretné látni, hol és milyen körülmények között él a szerelme. Ezért járhatott az elhunyt édesanya a mi kollégiumi szobánkban” – magyarázta Mariann, aki egy darabig azt hitte, hogy csak túl élénk a fantáziája, de idővel belátta: nem csak a fizikai világ létezik.

Azóta elkezdett komolyabban foglalkozni a témával, elvégzett egy spirituális választerápiával foglalkozó tanfolyamot, rendszeresen ingázik. Nemrég azt is megtudta, hogy előző életében férfi volt.

Mindig is úgy éreztem, hogy előző életemben férfi voltam, ráadásul egy hímsoviniszta disznó, akinek most meg kell tanulnia, milyen női testben boldogulni.

„Számtalanszor ért hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy nő vagyok, és még szőke is. Butának hittek az emberek. Egy utazáson megbizonyosodtam arról, hogy előző életemben valóban férfi voltam, csak nem hímsoviniszta, hanem depressziós, akinek megváltás volt a halál. Harcoltam a hazámért, és sok kegyetlenséget, erőszakot éltem át, ami rengeteg tanulsággal szolgált a jelenlegi életemre nézve. Ma már tudom, hogy az életben nem harcolni, hanem játszani kell – mondta Peller.

Forrás: Ripost

Fotó: Markovics Gábor

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem