17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekKiszállt az ellenzéki összefogásból a győri Jobbik - videó

Kiszállt az ellenzéki összefogásból a győri Jobbik – videó

Szétesett az ellenzéki „moslékszövetség” Győrben.

A Jobbik városi szervezete nevezte el így, moslékszövetségnek a DK-tól a Jobbikig tartó összefogást. Az indoklás szerint, idézi az M1 Híradója: „értelmes magyar ember nem támogathatja a gyurcsányista erők megerősödését” sem Győrben, sem az ország más részein. A győri Jobbik szerint ráadásul alkalmatlan a Borkai Zsolt helyére pályázó DK-s polgármester-jelölt. A Jobbik országos vezetése viszont kitart Gyurcsány Ferencék és a többi baloldali párt mellett, szerintük ez nem „moslékszövetség”.

Meg akarják óvni Győrt attól, hogy a DK-s politikus vezesse – ezzel indokolta a Jobbik helyi elnöke kilépésüket az ellenzéki összefogásból. Fodor Roland vezetésével a győri jobbikosok hétfőn jelentették be, hogy visszalépnek a képviselő-jelöltségtől. A párt győri elnöke közösségi oldalán azt írta:

„az ellenzéki moslékszövetség ezzel elveszítette képviselőjelöltjeinek negyedét és a minimális győzelmi esélyeit is”.

Győrben négy hónapja állapodott meg a Jobbik, a DK a Momentum, az MSZP és az LMP a közös indulásban, és abban is, hogy közös polgármester-jelöltjük a DK-s Glázer Tímea lesz.

A Jobbik győri vezetője most „proletár rémálomnak” nevezte az összefogást, és úgy fogalmazott: csak azért csatlakoztak a vállalhatatlan és elvtelen ellenzéki bohózathoz, hogy aztán később kilépésükkel megakadályozzák „a nemzetellenes baloldali pártok önálló frakcióalakítását Győrben.”

A Jobbik győri vezetője kijelentette azt is, hogy

a DK országos pártközpontja rendelte meg a város fideszes polgármesteréről készült lejárató anyagot,

de saját bevallása szerint nem ez az oka annak, hogy kilépnek az összefogásból.

Majd jelezte: a győri Jobbik csak olyan elnökséget tud támogatni a párt közelgő tisztújítóján, amely kommunisták nélkül, a jobboldalon kíván harcolni. Erre azonban már nem biztos hogy lesz lehetőségük. A Jobbik országos elnöksége ugyanis válaszul felfüggesztette a győri alapszervezet működését.

Bana Tibor a párt alelnöke azt mondta: mind a négy visszalépőt felmentik párton belüli tisztségeik alól, és etikai eljárást indítanak velük szemben. Egyúttal leszögezte: a Jobbik továbbra is az ellenzék közös jelöltjeit támogatja.

„Elképesztőnek és hiteltelennek tartom azt, hogy valaki egy ellenzéki együttműködés része, és ott akár még listahelyet és egyéni körzetben való indulási lehetőséget is kap, majd néhány hónappal később a kampányfinisben kiszáll ebből az együttműködésből, és hiteltelen mondvacsinált ügyekkel próbálja ezt alátámasztani” –mondta Bana.

A győri jobbikosok ezzel szemben úgy látják, hogy „értelmes magyar ember nem támogatja a gyurcsányista erők megerősödését sem Győrben sem országosan, ezért arra kérik a Jobbik szimpatizánsait, hogy az ellenzékiek helyett szavazzanak inkább független jelöltekre”.

Úgy gondoljuk hogy a DK polgármester-jelöltje elképesztően alkalmatlan lenne Győr vezetéséhez , a DK Győrt ha megnyerné csatatérként használná fel, akár romba is döntené azért, hogy 2022-ben itt DK-s országgyűlési képviselő legyen” – mondta Fodor Roland a Jobbik győri elnöke.

Az M1-nek nyilatkozó elemző szerint az ellenzéki oldalon hatalmas belső feszültségek vannak.

Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Csoport vezetője azt mondta: mostanra szétesett az az összefogás, amit egyes városokban sikerült létrehozniuk.

A címlapfotó illusztráció.

hirado, m1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work