13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldKiszabadították a 350 diákot, akiket iszlamisták raboltak el

Kiszabadították a 350 diákot, akiket iszlamisták raboltak el

A nigériai biztonsági erők kiszabadították csütörtökön azt a közel 350 iskolás fiút, akiket a gyanú szerint iszlamista fegyveresek raboltak el egy hete az ország északi részén.

A múlt pénteki emberrablás elkövetőjeként a Boko Haram iszlamista terrorszervezet jelentkezett egy kedden közzétett hangfelvételen.

A fegyveres támadók éjszaka hatoltak be a Katsina állambeli Kankara városának bentlakásos középiskolájába, és elhurcoltak magukkal több száz diákot. Az elmúlt években ez volt a legnagyobb ilyen incidens a térségben.

Katsina állam kormányzója, Aminu Bello Masari az NTA állami televíziónak azt mondta, hogy a biztonsági erőknek sikerült kiszabadítaniuk mind a 344 fiút, akiket a szomszédos Zamfara állam egyik erdőségében tartottak fogva elrablóik.

Megtaláltuk a fiúk többségét, de nem mindegyiket– mondta.

A mentőakciót végrehajtó katonák bekerítették azt a helyet, ahol a diákokat fogva tartották, de

PARANCSUK VOLT RÁ, HOGY NE HASZNÁLJÁK FEGYVEREIKET.

A kormányzó elmondta, hogy előzőleg közvetítőkön keresztül kapcsolatba léptek az emberrablókkal, hogy biztosítsák a gyerekek sértetlen elengedését. „Hála istennek megfogadták a tanácsunkat, és egyetlen lövés sem dördült el” – tette hozzá. A fiúkat visszaszállították Katsina államba, ahol orvosi vizsgálaton estek át, és még pénteken hazatérhettek családjukhoz.

A Boko Haram iszlamista terrorszervezettől lefoglalt fegyverek (képünk illusztráció)FORRÁS: AFP/AUDU MARTE

Elrablásuk nagy figyelmet váltott ki Nigéria szerte, mivel a fekete-afrikai ország évek óta felzaklatott állapotban van a rossz biztonsági helyzet miatt, és élesen él a lakosság emlékezetében a Boko Haram 2014-es terrorcselekménye, amelyben 270 iskolás lányt hurcoltak el az északkeleti Chibok városból. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki világszerte.

Muhammadu Buhari államfő a kankarai támadás miatt fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el az ország minden iskolájában.

A DZSIHADISTA BOKO HARAM SZERVEZET CÉLJA EGY ISZLÁM ÁLLAM LÉTREHOZÁSA NIGÉRIA TÖBBSÉGÉBEN MUZULMÁNOK LAKTA ÉSZAKI RÉSZÉN.

A szervezet azonban Katsinától több száz kilométerre keletre, a Csád-tó környékén tevékenykedik. Az emberrablást ezért kezdetben más fegyveres csoportoknak tulajdonították, amelyek terrorizálják a helyi lakosságot, általában váltságdíjat követelve a túszul ejtett emberek szabadon bocsátásért.

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem