Főoldal » Kiss László már lemondott, mit tesz Gyárfás Tamás?
Sporthirek

Kiss László már lemondott, mit tesz Gyárfás Tamás?

Lesz-e újabb ál­do­zata az úszó­bot­rány­nak? A ve­ze­tők ki­áll­tak Kiss mel­lett, a szö­vet­ségi ka­pi­tány mégis le­mon­dott. Ki lesz a kö­vet­kező cél­pont?

Úgy tűnik, Kiss László szövetségi kapitány lemondásával egyelőre lezárul 2016 második úszóbotránya. Hosszú Katinka és a szövetség csatájának nem volt személyi áldozata, a szakember “börtönügyét” azonban az érintett nem úszta meg. Mindkét esetben elhangzott a pletyka: azok kreálták a balhékat, akik félre akarják állítani az úszók elnökét, Gyárfás Tamást.

Kiss László már lemondott, mit tesz Gyárfás Tamás?
Gyárfás Tamás és Kiss László, évtizedekig elválaszthatatlan párost alkottak (Fotó: MTI Fotó)

A sportvezető a héten több alkalommal is megvédte kapitányát. Kijelentette, tudott Kiss ítéletéről, de a részletek nélkül csak annyi volt ismert előtte, hogy a szakember “nőügybe” keveredett. Gyárfás kiemelte,

Kiss Lászlót 55 éve elítélték, nem lenne helyes, ha most újra büntetnénk.

Szavait nyomatékosítva az úszószövetség szűk, vezető rétegével egyetértve megerősítette Kisst pozíciójában, mindezt nyilatkozattal hitelesítette

Kiss László már lemondott, mit tesz Gyárfás Tamás 1

Az elnök jelenleg Olaszországban tartózkodik, ígérete szerint hazaérkezvén nyilatkozik majd az esetről. Noha többen szeretnék, hogy Kisshez hasonlóan ő is vonja le a konzekvenciát, vigye el a részét a balhéból, ám nem hinnénk, hogy lemondana posztjáról. Egy évvel a hazai rendezésű vébé előtt biztosan nem.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Sokan vártak erre: Cseh László nagy bejelentést tett a jövőjéről

Mazsi

BL: Magabiztos győzelem, továbbjutott a Győr

Géza

Hosszú katinka újra tarolt – videó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------