13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldKisgyerekek is meghaltak a brutális tarnóci balesetben - A helyszínen még tűzoltók...

Kisgyerekek is meghaltak a brutális tarnóci balesetben – A helyszínen még tűzoltók is sírva fakadtak

Brutális baleset történt Tarnócnál.

Két Volkswagen (VW) Transporter típusú kisbusz ütközött össze. A balesetben egy felnőtt és négy gyermek vesztette életét.

Az egyik furgonban, a szlovák rendszámmal rendelkezőben kilenc személy ült, köztük öt gyermek, a másik német rendszámú járműben három személy utazott. A szlovák jármű az ütközés következtében lerepült az útról.

A balesetben egy 43 éves felnőtt, valamint négy 6 és 11 év közötti gyermek hunyt el. A német autó utasai könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A liptószentmiklósi járási rendőrkapitány, Jaroslav Harant elmondta, hogy jelenleg vizsgálják a baleset körülményeit és okát – írja a Ripost.

A tűzoltók a helyszínre érkezésük után elvégezték a szükséges tűzvédelmi intézkedéseket, a sérülteknek pedig elsősegélyt nyújtottak. – írta a Paraméter.

„A tűzoltóság pszichológusokat is hívott, hogy a trauma után segítséget nyújtsanak a túlélőknek, valamint a tűzoltóknak is. Nagyon nehéz bevetés volt, hiszen gyerekek haltak meg. A tagjaink közül sokan nagyon nehezen viselik a történteket. Pedig mind kemény férfiak” – számolt be róla Eva Krajčiová, a liptószentmiklósi Járási Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) igazgatónője.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Illusztráció : pexels

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem