13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárKirúgták az Operettszínházból Kerényi Miklós Gábort

Kirúgták az Operettszínházból Kerényi Miklós Gábort

Kerényi Miklós Gábor aktív lett a közösségi médiában, és interjút is adott. Megnyilvánulásait a színház nem nézte jó szemmel.

Kép: 24.hu

Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház volt művészeti vezetője a múlt ősszel kirobbant botrány – többen zaklatással vádolták, amely miatt a színház belső vizsgálatot indított – után kérte a nyugdíjazását. Bár a színház vezetése felmentette őt a munkavégzés alól, azaz nem dolgozhatott a Nagymező utcai épületben, munkaviszonya megmaradt, fizetését megkapta, amíg a nyugdíjazási eljárás tart.

Ám az azóta az  Operettszínház rendkívüli felmondással megvált az egykori művészeti vezetőtől. Kirúgták, mert az indoklás szerint az utóbbi időben több olyan nyilatkozatokat is tett, amelyek rossz fényben tüntették fel a munkahelyét, és ugyan felmentették a munkavégzés alól, de kapta a fizetését és a juttatásokat, így a színház véleménye szerint be kellett volna tartania a mindenkire vonatkozó szabályokat.

Kép: blikk

Kerényi Miklós Gábornak 2018. április 13-án rendkívüli felmentéssel megszűnt a munkaviszonya, mivel magatartásával megszegte A munka törvénykönyve 8. paragrafus 1-4. bekezdését, azaz olyan magatartást tanúsított, amely alkalmas a munkáltató jó hírnevének, jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetésére” – hozta a Blikk tudomására a színház sajtófőnöke.

Forrás: nlcafe.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner