15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTechnika, kommunikációKipróbáltuk a világverő Samsung Galaxy S10-est

Kipróbáltuk a világverő Samsung Galaxy S10-est

Jelenleg az androidos telefonok univerzumának legfontosabb, legjelentőségteljesebb szereplője továbbra is a Samsung.

..De az is tény, hogy a koreai vállalatnál egy pillanatra sem nyugodhatnak meg, hiszen a nyomukban ott lihegnek a feltörekvő kínai cégek, és az egykori pozícióik visszanyerésén fáradozó legendák. Így a cég is gőzerővel fejleszt, és épp emiatt, amikor előállnak egy új csúcsmodellel (általában évente kétszer), akkor arra odafigyel az egész világ, hiszen nyugodtan ki lehet jelenti, hogy amit a Samsung csinál, arrafelé halad az iparág.

A vállalat a szokásoknak megfelelően a tél vége felé mutatta be a nagyközönség előtt legfrissebb topkészülékeit, az S10 családot, a méretében és tudásában is legkisebb S10E, az S10 és az S10+ típusjelzésű eszközöket. Mi most ebben a tesztben a csúcsragadozót, az S10+-t vesézzük ki, lássuk tehát, hogy mi az, amit a Samsung tud 2019 elején a telefonos színtéren!

Dizájn

A Samsung mindig is nagy hangsúlyt fektetett a dizájnra, annak megújítására, és 2019-ben sem maradtunk innováció nélkül. Ezúttal is látványos a fejlődés, hiszen az eddig megismert notch helyett igazi szigetre ültették az előlapi kamerákat úgy, hogy egyszerűen vágtak egy lyukat lézerrel az OLED kijelzőbe. Ez igen látványos végeredménnyel jár, és rögtön jelzi, hogy itt egy vadonatúj, prémiumkategóriás telefonról van szó.

A kijelzők az objektív eltérő betekintési szögei miatt tűnnek különbözőnekFORRÁS: ORIGO

Ám igazából a státuszszimbólum-faktoron kívül más jelentősége nincs ennek a megoldásnak. Ettől nem lett nagyobb a látott kép, sőt, szerintünk a hasznos terület még valamelyest csökkent is, hiszen a szigetet övező vékony sávba már nem lehet semmilyen információt vagy lényeges tartalmat pakolni. De ettől függetlenül az tény, hogy, vadállatul néz ki a lyuk a képernyőn.

A külsőt alapvetően meghatározza még az Infinity kijelző, amely ezúttal is szinte ráfolyik a fém készülékházra, amelyhez természetesen hézagmentesen, masszívan illeszkedik.

A hátlapon található hármas kamerarendszer szintén figyelemfelkeltő, bár különösebben szépnek nem neveznénk a kialakítását. Az ujjlenyomat-olvasó innen hiányzik, és nem véletlenül, azt ugyanis magába a képernyőbe integrálták! Bizony, elég csak megérinteni a frontfelületen kijelölt részt, és az ultrahangos rendszer már olvassa is be láthatatlanul a biometrikus adatokat. Ez igen látványos megoldás, konkrétan olyan, mintha egy sci-fi filmből pattant volna át a valóságba, és biztos, hogy hamarosan az alsóbb kategóriás mobilokban is feltűnik majd. A készülékház alján egy USB C-Type típusú csatlakozó mellett ott figyel (nagyon helyesen) egy hagyományos 3,5 mm-es analóg audiokimenet is, így fej-/fülhallgató is rádugható.

Atomerőmű a zsebben

A Galaxy S sorozat új tagjai tradicionálisan ott vannak az aktuálisan legerősebb készülékek között, és ez alól az új széria sem kivétel. Az S10+-ba saját fejlesztésű, nyolcmagos Exynos9820 processzor, 8 GB RAM és egy Mali G76 típusú GPU azaz grafikus vezérlő került. A vas pedig tényleg nagyon bika, a teljesítmény mérésére szolgáló AnTuTu benchmark alkalmazáson 333251 pontot ért el. Ezzel pedig jelenleg a világ (egyik) legerősebb mobilja, és csak azért nem mondjuk, hogy az első a sorban, mert nem próbáltuk még az összes MWC-n bemutatott újdonságot. A korábbi bajnoknak számító Huawei Mate 20-nál például 10 százalékkal többet ért el, a tavalyi Galaxy S9+-hoz képest pedig majd 20 százalék, azaz közel 60 000 pont a differencia!

A hardver bivalyerős!FORRÁS: ORIGO

Ez pedig azt is jelenti, hogy az új telefon rengeteg notebookot vagy asztali gépet lenyomna. Nem csoda, hogy használható a korábban már megismert DEX dokkoló segítségével rendes, teljes értékű számítógépként is. Gyakorlatilag nincs olyan létező, a telefon hardverére támaszkodó (tehát nem felhőn keresztül elérhető, távoli szerveren futó) alkalmazás, amely megfektetné vagy akár csak lelassítaná. Legyen szó a legdurvább 3D-grafikájú, effektekkel telitömött játékról, videószerkesztőről, nagy felbontású videóról, vagy a Google-térkép telefongyilkosnak számító Streetview módjáról, mindennel megbirkózik.

Pazar kijelző

A Samsung elkötelezett támogatója az AMOLED paneltechnológiának, így nem meglepő, hogy a csúcsmodellbe is egy ilyen típusú kijelző került. Ennek sajátossága, hogy a fény kikapcsolható az egyes képpontokban, és ezáltal mód nyílik a tökéletes, 0 nit fényerejű vakfekete és ezáltal a végtelen valós kontrasztarány megteremtésére. Ezt a műszeres méréseink be is bizonyították, azt pedig a szemünk, hogy a maximális fényerő kellően nagy, hiszen szikrázó napsütésben is jól látható maradt a képernyő. A termék támogatja a nagy dinamikatartományú, akár HDR10+ formátumú videók megjelenítését is, ami azt jelenti, hogy az egyes képpontok fényereje egyedileg vezérelhető, és ahol arra van szükség, ott a fényerő pillanatokra elérheti a 1200 nites értéket is. Ennek köszönhetően pedig a HDR-hatás minden korábbinál látványosabb és valósághűbb.

Valódi kamerasziget a képernyőbe vágvaFORRÁS: ORIGO

A 6,4 inches képernyő felbontása 3040 x 1440 képpont, 525 ppi pixelsűrűséggel, ami kimagaslóan jó értéknek számít manapság. A hétköznapi használat során ez azt eredményezi, hogy az egyes képpontok láthatatlanok, még a görbe és ferde vonalak is pengeélesek, nem recések, illetve a finom átmenetek is hibátlanok. A betekintési szög remek, akkor sem kezdenek el torzulni az árnyalatok, ha szinte vízszintesen, 179 fokos szögből bámuljuk a képernyőt. Ezek után nem ért váratlanul, hogy a mozgásmegjelenítés hibátlan: a mozgó objektumok nem vonszolnak maguk után zavaró „uszályt”, körülöttük nem jelenik meg délibábként remegő aura, és akadozás sem tapasztalható. Azt is fontos megjegyezni, hogy a kijelző színhőmérséklete tetszés szerint állítható, és a szemet-agyat gyilkoló kék színkomponens teljesen ki is lőhető.

Használat közben

4100 mAh akkumulátora kellően nagy kapacitású ahhoz, hogy akár 11 órányi működésre elegendő energiát eltároljon átlagos használat (kis netezés, kis játék, fotózgatás, youtube-ozás, zenehallgatás, levelezés stb.) mellett. Ez pedig, ha nem is kiemelkedően nagy üzemidő, de még bőven jónak számít. Az aksi feltölthető vezeték nélküli úton, sőt, a készülék arra is alkalmas, hogy megosszuk telefonunk energiáját, más kompatibilis eszközökkel, például a Samsung fülhallgatóival!!

A beépített hangszórója nem valami nagy durranás, hiszen a hangereje, bár elfogadható, a hangminőség messze van a remektől.

A mély hangok ugyanis gyakorlatilag hallhatatlanok, a megszólalás steril, és tisztának sem feltétlenül neveznénk, hiszen a finom részletek összemosása megfigyelhető. Viszont ha fejhallgatót dugunk rá, akkor sokat javul a végeredmény, és ilyenkor már zenehallgatásra is bátran ajánlott az eszköz.

Kamera

A telefonon több kamera van, mint egy kis költségvetésű tévé stúdiójában! A hátlapon három darab található, amelyek közül az egyik nagylátószögű, 123 fokos, 16 megapixeles képek elkészítésére alkalmas, ami kifejezetten hasznos lehet, hiszen ezáltal a szokásosnál több minden fér rá egy fotóra. Emellett építettek rá egy 12 megapixeles teleobjektíves kamerát, ami gyakorlatilag úgy működik, mintha zoomolnánk, illetve egy 12 megapixeles hagyományos kamerát is. A termék támogatja a bokeh típusú fotók létrehozását, amelyeknél a fő téma mellett a háttér homályos, és ez a funkció különféle effektekkel is színesíthető. A tapasztalataink szerint természetes, illetve mesterséges fénynél és sötétben is remek képek lőhetőek vele. Emellett az sem utolsó dolog, hogy akár 4K videók is összehozhatóak vele 60 képkocka/másodperces rögzítési sebességgel.

Ilyen képeket készít az S10 kamerája. Kattintson a képre a galériáért!FORRÁS: ORIGO

Az előlapon pedig egy duplakamerás egység kapott helyet: egészen pontosan egy 10 megapixeles szelfikamera, illetve egy 8 megapixeles RGB-színmélységet érzékelő kamera, aminek köszönhetően igazán egyedi hangulatú fotók készíthetőek, ráadásul a fő téma mellett a háttér különféle effektekkel módosítható.

Mestersége az intelligencia

A Samsung S10+ éppúgy, mint az S10 és az S10E, új grafikus kezelőfelületet kapott, és az Android 9 Pie operációs rendszerre épül. Elérhető rajtuk keresztül a cég saját fejlesztésű mesterséges intelligencia technológiája, illetve az erre épülő szolgáltatások. Megmondjuk őszintén, hogy nem igazán értjük, hogy a Samsung miért erőlteti ennyire ezt a Bixby-vonalat, hiszen az Android pont arról szólna, hogy az egyes gyártók ugyanazt a platformot használják, és ez a koncepció eddig bejött. Ez megnehezíti az egyik márkáról a másikra történő váltást, a fejlesztők dolgát, és kompatibilitási problémákat is okozhat. Ráadásul a Bixbytől eddig éppúgy nem vagyunk elájulva, mint az összes többi hasonló eljárástól. A rendszer nem kommunikál magyarul, egy csomószor kicsit belassul, vagy nem azt csinálja, amit szeretnénk.

Az ujjlenyomat-olvasó a kijelzőn át azonosít minketFORRÁS: ORIGO

Az idei év újítását jelentik az úgynevezett Bixby-rutinok, amelyek segítségével a telefonnak megparancsolhatjuk, hogy bizonyos szituációkban milyen automatikus folyamatokon menjen végig. Tehát, hogy ha például hazaérünk, akkor halkítsa le magát, indítson el bizonyos appokat, vagy kapcsoljon ki bizonyos funkciókat. Ezzel a gyártó állítása szerint kényelmesebbé és egyszerűbbé válik az élet, mi viszont úgy éreztük, hogy a telefon úgy kezel minket, mintha szimpla robotok lennénk. Én viszont ember vagyok, és előfordulhat, hogy igenis hallani akarom a csengést, ha hazaérek, vagy egy átlumpolt éjszaka után nem akarom, hogy délelőtt már másodpercenként rezegjen, villogjon a beérkező levelek hatására. Arra sem vágyom, hogy minden egyes esetben indítsa el automatikusan a Deezert, ha beülök a kocsiba, mert előfordulhat (és elő is fordul), hogy rádiót vagy nyelvleckét akarok hallgatni, és nem zenét.

A fő különbségek

Az S10E a legkisebb, 5,8 inches kijelzővel bír (Full HD+ felbontás), az S10 6,1 inches képátlójú (WQHD+ felbontás), az S10+ pedig 6,4 inches (WQHD+). Az S10E akkumulátorának kapacitása, 3100 mAh, az S10 3400 mAh-val büszkélkedhet, az S10+-ba pedig 4100 mAh energiacella került.

Forrás: oRIGO.HU

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner