5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárTechnika, kommunikációKipróbáltuk a Samsung új csúcstelefonját

Kipróbáltuk a Samsung új csúcstelefonját

A Samsung jelenleg az mobil szektor legfontosabb cége az Apple mellett. De a dél-koreai vállalat is érzi a veszélyt, amelyet a feltörekvő kínai versenytársak jelentenek, így 2021-re módosított a korábbi években megismert stratégiáján. Idén nem húzták a tél végéig, és január első napjaiban bemutatták az esztendőre szánt (egyik) csúcstelefonjukat.

Ez a Samsung Galaxy S21 Ultra 5G, amelyből egy példány rögtön el is jutott az Origo Techbázisra. Ennek hála meg tudtuk nézni, hogy milyen irányba mozdult a vállalat, hogy mire helyezték a hangsúlyt.

Dizájnbomba?

Az nem is lehet kérdés, hogy ma a kihajtható kijelzőjű telefonok, például a Samsung Galaxy Fold, jelentik az igazán nagy újdonságot dizájn terén. E modellek mellett a S21 Ultra 5G-hez hasonló, tradicionális modellek a külső terén nem igazán képesek hatalmas innovációval előrukkolni.

E telefon esetében a legnagyobb újdonságot a hátlapi kamerasziget kialakítása jelenti, amelyet egybeépítettek az alumínium készülékházzal. Ez tényleg szokatlan megoldás, figyelemfelkeltő, de ha egy tokba bújtatják a terméket akkor sok minden nem látszódik belőle. Tokra pedig azért szükség van, hiszen bár a készülék por- és vízálló, de hát mégiscsak félmillió forintba kerül, és ha rossz helyen éri egy komolyabb ütés, akkor azt komolyan megszenvedheti.

Samsung Galaxy S21 Ultra 5G. FORRÁS: SAMSUNG

A kávái rendkívül vékonyak, a kijelző a szélei enyhén hajlítottak, és a készülék tényleg jól néz ki, csak hát ezeket a megoldásokat már láttuk egy párszor. A modell alján található az akkumulátor töltésére szolgáló USB-C csatlakozó, viszont sajnos a fejhallgató kimenetet lespórolták róla. Pedig lett volna ennek is hely, hiszen a készülék 8,9 mm vastag, aminél azért már vannak jóval vékonyabb modellek is a piacon.

Bitang erős

Ez persze nem véletlen, hiszen kellett a hely a bivalyerős hardvernek, ezen ugyanis nem spórolt a vállalat. A nyolc magos, házon belül készülő Exynos 2100 processzor mellett pakoltak bele egy igen fejlett Mali-G78 grafikus chipet, valamint 12 GB RAM-ot.

EZ A „VAS” PEDIG ELKÉPESZTŐ TELJESÍTMÉNY LEADÁSÁRA KÉPES, AZ ÁLTALUNK LEFUTTATOTT TESZTPROGRAMOK ALAPJÁN JELENLEG A SAMSUNG GALAXY S21 ULTRA 5G A VILÁG LEGERŐSEBB TELEFONJA.

Ennek köszönhetően pedig szó szerint mindenre alkalmas, amire ma egy telefon esetében szóba jöhet. A világ összes alkalmazása tökéletesen fut rajta, még a legjobb grafikájú játékok sem döccentik meg, és a nagy felbontású videókkal is gond nélkül boldogul. Sőt, az ereje elég ahhoz, hogy hagyományos számítógépként is tekintsünk rá. Elég csak rádugni egy monitorra, tévére, aktiválni az úgynevezett DeX funkciót, és máris lehet PC-ként használni, az ott megszokott grafikus kezelőfelületnek köszönhetően.

Használat közben

A mai csúcsmodelleknél bizony gyakran bele lehet futni a túlmelegedésbe, de itt a hűtést nagyon jól megoldották. Még amikor sem lett forró, mikor csapágyasra járattuk a hardvert valamilyen nagy számítási kapacitást igénylő szoftver futtatása során. 5000 mAh kapacitású akkumulátorral látták el, ami ugyan az átlagosnál nagyobbnak számít, de mivel a hardver és a teljesítmény is többet fogyaszt a megszokottnál, ezért az üzemidő nem extrémen jó. Ez a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a használattól függően, 50 százalékos fényerő mellett 9-12 órán keresztül képes energiával ellátni a telep.

Víz- és porálló. FORRÁS: ORIGO

A modell az Android 11 alapú, saját fejlesztésű One UI 3.1 rendszerre épül. Természetesen magyar nyelven kommunikál, kellően gyors és stabil, és rendelkezik néhány hasznos kis extra szolgáltatással, és a nagy ikonoknak köszönhetően kifejezetten felhasználóbarát. A beépített hangszórók a megszokottnál nagyobb hangerőt produkálnak, de a tisztasággal és az arányokkal nincs minden rendben. Magyarán a mélyek alig hallatszódnak, és bizony némi zajosodás is érzékelhető olykor Viszont ha csatlakoztatunk hozzá egy fej- vagy fülhallgatót, máris sokkal jobb lesz a végeredmény. A termék természetesen támogatja a Bluetooth technológia használatát, és így vezeték nélküli úton is „rádughatóak” kompatibilis audio eszközök. Telefonálás közben a hangminőség remek: mi is tökéletesen halljuk a hívott felet, és a vonal túlsó felén is kristálytiszta a hang.

A MOBIL KÉPES EGYÜTTMŰKÖDNI A SAMSUNG EGYIK EXKLUZÍV FEGYVERÉNEK SZÁMÍTÓ KÜLÖNLEGES, S PEN NÉVRE HALLGATÓ TOLLAL.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem