17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőMűvészetKincses Gyula egészségpolitikus, közíró, fotográfus - Galéria

Kincses Gyula egészségpolitikus, közíró, fotográfus – Galéria

 kepgaleriak

A művészetek szerepe az életemben.

A fényképezés 1970 és 1977 között fontos szerepet töltött be az életemben. 1977-ben egy évet állami finanszírozással olyan házban éltem, ahol ki volt téve a „fényképezni tilos” tábla, utána pedig a klinikum kötött le (havi 10 ügyelet), és főleg bejött a színes technika, amit már amatőrként képtelenség volt uralni. És a fényképezés nekem két dolgot jelentett: előre kitalálni, hogy mit akarok fotózni, és utána a laborban játszani, minden egyes nagyítást egyedi darabbá tenni. Ennek lett vége a színes technikával, amikor az ember már csak beadta a filmet egy ablakon, és egyszer majd egy borítékban megkapta a kész képet. Ez már nem az enyém volt. Így az aktív művészet után jött a passzív, a jazz, és a jazzklub szerevezése. Ráadásul ’90 után az életemben a hangsúlyok áttolódtak kevésbé művészi területekre. Így a fotó szép lassan teljesen elmaradt, bár a videokamera hozott egy-két eredménytelen próbálkozást.

A kétezres évek elején megjelent a digitális technika a fényképezésben. Ez ismét visszaadta a szabadságot: megnövekedett dinamikatartomány és korlátlan „ingyen” expozíció, de ami a fontosabb: a számítógép előtt ülve ismét a sötétkamrába mentem vissza: újra – sőt kiterjesztetten – enyém a laborálás, a képbe-nyúlás lehetősége. Mára már tűrhető felszerelésem van, és sokat, örömmel fotózok. Ebből kap ízelítőt ezen az oldalon.

Arcok képtár

{gallery}kincses/arcok{/gallery}

Színház – Tánc: Előadások

{gallery}kincses/szinhaz-tanc{/gallery}

Szépek vagy érdekesek

{gallery}kincses/szepek-erdekesek{/gallery}

Utazások – tájak – természet

{gallery}kincses/utazasok-tajak{/gallery}

 

 

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work