18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
Home18+Kínai szakértő: legalább júniusig tarthat a járvány (18+)

Kínai szakértő: legalább júniusig tarthat a járvány (18+)

Legalább júniusig tarthat az új típusú koronavírus-járvány terjedése világszerte Kína vezető légzőszervi betegségekkel foglalkozó szakértője szerint

– adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán hétfőn.

Csung Nan-san, aki a 2002-2003-as súlyos akut légzőszervi szindróma-járvány (SARS-) idején is kulcsszerepet játszott Kínában a vírus terjedése elleni küzdelemben, előrejelzése alapján azt tanácsolta a hatóságoknak, hogy erősítsék meg az egészségügyi ellenőrzéseket a határátkelőkön, és vezessenek be karantén-intézkedéseket a járvány sújtotta területekről beutazóknak.

A naponta közölt hivatalos adatok alapján Kínában a december óta dúló járvány az utóbbi hetekben folyamatosan mérséklődik, ám az országban továbbra is szigorú óvintézkedések vannak életben annak kiküszöbölésére, hogy a vírus terjedése esetleg újabb lendületet vegyen. A járvány által súlyosan érintett országokból a Pekingbe utazóknak például az érkezésüket követő 14 napon át karanténban kell maradniuk.

Hétfőn a kínai egészségügyi hatóságok 40 újabb fertőzöttről számoltak be az ország szárazföldi területéről, ami a legalacsonyabb napi adat volt január 20. óta, amikor a Nemzeti Egészségügyi Bizottság elkezdte őket közzétenni. Az új esetek közül ráadásul mindössze négyet jelentettek a közép-kínai Vuhanon, vagyis a járvány eredeti kiindulópontján kívülről, ez a négy fertőzött pedig mind Iránból érkezett az északnyugat-kínai Kanszu tartományba. A külföldről érkező vírusfertőzöttek száma ezzel 67-re nőtt Kínában, ahol Vuhanon kívül második napja nem jelentettek belföldi fertőzést.

Az ország szárazföldi részén az összes fertőzött száma 80 753-ra nőtt vasárnap éjfélig, míg a halálos áldozatoké elérte a 3119-et. A betegek közül eddig csaknem 59 ezren gyógyultak meg, és mintegy 19 ezren állnak jelenleg is kezelés alatt, közülük több mint 5 ezer páciens állapota súlyos.
A január 23. óta lezárt, 11 milliós Vuhan nemzetközi repülőterének egy kiszivárgott felhívás alapján március 12-éig fel kell készülnie a légi forgalom újraindítására.

Az interneten keringő dokumentum, amelyet a vuhani Tianho repülőteret is működtető társaság bocsátott ki, azt ugyan nem tisztázza, hogy pontosan mikorra tervezik a légi forgalom újraindítását a városban, de a társaság március 17-ét jelölte ki a felkészültségi szint ellenőrzésének dátumaként, így elképzelhető, hogy már a jövő héten enyhítések várhatóak a Vuhanra vonatkozó közlekedési tilalmakban.

A városban az enyhébb tünetekkel küzdő betegek elkülönítésére és kezelésére kialakított 14 átmeneti kórház közül vasárnapig 11-et bezártak, miután az ott kezelt, több mint 12 ezer páciens zöme már gyógyultan távozhatott.

Hétfőn immár negyedik napja nem jelentettek új fertőzöttet Hupej tartomány egyéb részeiről a tartományi székhelyen, Vuhanon kívülről. Hupejben ezért már három megye csökkentette alacsony szintűre a készültségi fokozatát, aminek folytán ezeken a területeken újraindíthatták a termelést, kinyithattak a piacok és a gyógyszertárak, az éttermeknek pedig engedélyezték, hogy ismét megkezdjék a tevékenységüket, bár egyelőre csak házhozszállítással vehetnek fel rendelést.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek