7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldKína megkegyelmez több ezer embernek

Kína megkegyelmez több ezer embernek

hirmagazin_2015-09-01_113331

Világháborús évforduló okán van amnesztia

Peking amnesztiát hirdetett a börtönbüntetésüket töltők négy csoportja számára a II. világháború befejeztének 70. évfordulója, a közelgő kínai Győzelem Napja alkalmából – számolt be a helyi média a törvényhozás hétvégi döntéséről, amely hivatalosan a kínai elnök, Hszi Csin-ping aláírásával vált hatályossá.
A Hszinhua hírügynökség szerint több ezer érintettről van szó, de pontos számukat még nem tudták megmondani, mert a tartományi összesítéseket még nem véglegesítették. Valamennyien az év végéig nyerhetik vissza szabadságukat; a legidősebb közöttük 95 éves.

A négy kategóriába olyanokat soroltak, akik nem jelentenek veszélyt a társadalomra, és 2015. január elseje előtt ítélték el őket. Közöttük vannak, akik részt vettek a japán megszállók elleni háborúban, illetve a Kuomintang elleni polgárháborúban, és mások, akik 1949 után részesei voltak „a szuverenitást védelmező háborúknak”. Kivételt képeznek a sikkasztók, a terrorcselekmények elkövetői és szervezett bűnözői csoportok egykori tagjai.

Közkegyelmet kapnak még, akik elmúltak 75 évesek, fizikai fogyatékosok, vagy nem képesek már önmaguk ellátására. Továbbá olyanok is, akik nem voltak még 18 évesek, amikor a bűncselekményt elkövették, és legfeljebb 3 évi szabadságvesztésre ítélték őket. Rács mögött maradnak viszont, akiknek ügye emberöléssel, nők megerőszakolásával, terrorcselekménnyel, illetve kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel hozható összefüggésbe.

A kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) kéthavonta ülésező állandó bizottsága szombaton befejeződött egyhetes ülésén döntött a törvényről. Az erről szóló bejelentéskor hangsúlyozták: a törvényhozók tudatosan figyeltek arra, hogy az amnesztia ne terjedjen ki olyanokra, akiket korrupciós bűncselekményekben találtak bűnösnek.

A Kínai Népköztársaság kikiáltása, 1949 óta ez a nyolcadik amnesztia, legutóbb 40 éve volt hasonló, amikor a háborús bűnösöket részesítettek közkegyelemben.

Kína a japán agresszorokkal szemben az 1930-as, 1940-es években folytatott ellenálló háborújára, egyben a II. világháború végére emlékezik szeptember 3-án. Japán egy nappal korábban tett formálisan is eleget augusztus 15-én bejelentett, feltétel nélküli kapitulációjának. A kínai Győzelem Napja 2014 februárjától munkaszünettel járó nemzeti ünnep.

Forrás: vilagszam; Kép: Google. illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work