14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldKína felszólította az Egyesült Államokat

Kína felszólította az Egyesült Államokat

A kínai külügyminisztérium felszólította az Egyesült Államokat, hogy állítsa le a kínai jogi és magánszemélyek elleni egyoldalú szankciókat, miután Washington közlése szerint az eddigi legnagyobb büntetőintézkedés-csomagot – jelentette be, hogy nyomást gyakoroljon Észak-Koreára.

Kína azt követelte, hogy az amerikai fél haladéktalanul állítsa le az „elhibázott intézkedéseket”, amelyek sértik a két ország együttműködését – áll a pekingi külügyminisztérium szombati közleményében.

Kép: Agger Invest

Az amerikai pénzügyminisztérium pénteken újabb szankciókat jelentett be Észak-Korea ellen. Az új szankciók – az előzetesen nyilvánosságra került információknak megfelelően – hajózási társaságokat és kereskedelmi vállalatokat érintenek, amelyeknek eddig sikerült kijátszaniuk a már érvényben lévő szankciókat. Egy embert, 27 vállalatot és 28 tengeri teherhajót sújtanak a büntető intézkedések.  A minisztérium közleménye szerint az újonnan foganatosított szankciók „azokat a törvénytelen lehetőségeket veszik célba, amelyeket Észak-Korea a szankciók kijátszására vett igénybe”.

Olyan hajókról és vállalatokról van szó, amelyeket Washington információi szerint Észak-Koreában, Kínában, Szingapúrban, Tajvanon, Hongkongban, a Marshall-szigeteken, Tanzániában, Panamában, vagy a kelet-afrikai Comore-szigeteken jegyeztek be. Az amerikai kormányzat célja az, hogy elvágják Phenjan fűtőanyag-utánpótlásait és bevételeit, amelyekkel fedezte atomfegyver- és rakétaprogramját – utalt rá a közlemény.

Forrás: Hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work